A bérek rendezését, a jövedelmek felzárkóztatását sürgeti a Jobbik a családok védelme érdekében.

  1. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a választások elmúltak, de a megalázóan alacsony magyar bérszínvonal “itt maradt a nyakunkon”. Ez egy kibontakozó válság idején elképesztő terheket jelenthet a családok számára – tette hozzá.
    A jobbikos politikus kijelentette: a bérunió nem lehetőség, hanem az egyetlen megoldás lehet arra nézve, hogy megakasszák százezrek kényszerű kivándorlását az országból.
    A Jobbik mindig is karakteresen kiállt amellett, hogy az uniós források jó részét a jövedelmek felzárkóztatására kell, kellene és lehetne fordítani – mondta, hozzátéve: ez az a téma, amiben az Orbán-kormány kezdhetne végre “egy értelmes háborút”, és el is várnák tőle, hogy “verje az asztalt” Brüsszelben, Strasbourgban.
    Z. Kárpát Dániel szerint az évente százmilliárdos nagyságrendű, vissza nem térítendő támogatásokat jellemzően multicégek kapták, olyanok is, amelyek jelezték, igazán nagy szükségük nem lenne rá, miközben a mikro-, kis- és közepes vállalkozások nem kaptak ilyen nagyságrendű segítséget. A támogatási, kiutalási rendszer megváltoztatását szorgalmazta, kiemelve: a támogatások feltételéül kellene szabni, hogy azok kétharmadát bérfejlesztésre fordítsák a cégek.
    A Jobbik mint jobboldali ellenzéki párt a legjobb családvédelemnek azt tartja, ha tisztességes jövedelmet vihetnek haza a családok tagjai – összegzett a képviselő, aki béruniós koncepciójuk keresztülvitelét ígérte az elkövetkező időszakra.

 

Forrás: MTI