A Pásztói Járási Ügyészség vádat emelt egy 42 éves férfi és 22 éves fia ellen, akik munkaadójukat fenyegetéssel bírták rá, hogy fizesse ki munkabérük hátralékát – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség hírportálunkal.

A vád szerint az édesapa és a fiú együtt dolgoztak a sértett cégénél. 2021. május 21. napján a délutáni órákban munkavégzésük helyén szóváltásba keveredtek a cégvezetővel amiatt, hogy a nekik járó munkabérnek csak egy részét, 400.000 forintot tudta akkor átadni, a maradék 170.000 forint tekintetében néhány nap haladékot kért.

Az idősebb férfi ekkor sértegetni kezdte a sértettet, megfenyegette, hogy „kiirtja a családját”. Ennek hatására az ijedt férfi az autójához ment, hogy az ott található pénztárcájából kifizesse az összeget a férfiaknak, az apa pedig kiabálva követte, és az autó nyitott ablakán benyúlva meg is lökte a vezető ülésen helyet foglaló főnökét.

Ekkor a fiatalabb vádlott a fenyegetés nyomatékosítása végett arcon ütötte a sértettet, aki ennek hatására átadta nekik a kért összeget.

Az ügyészség önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat a két férfi ellen a Pásztói Járásbíróságon, melyben indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki velük szemben.

Az ügyészség akkor indítványoz próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést, ha az eljárás adatai alapján alaposan feltehető, hogy az elkövetővel szemben a büntetés a végrehajtás elrendelése nélkül is eléri a célját, azaz a tettest visszatartja újabb bűncselekmény elkövetésétől. Amennyiben az elkövető mégsem tér jó útra, nem tanúsít törvénytisztelő magatartást és a próbaidő alatt elkövetett újabb bűncselekményt követ el, az emiatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtása már nem függeszthető fel, és azzal együtt a korábban felfüggesztett büntetését is le kell töltenie.

 

Forrás: Nógrád Megyei Főügyészség