Nagy létszámú kerettel számol a Nemzetek Ligája A divíziójában sorra kerülő júniusi mérkőzésekre Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki 24-25 mezőnyjátékos és három kapus behívását tervezi a nemzeti együttesbe.

Az olasz szakember erről az M4 Sport Sporthíradójában beszélt pénteken, s úgy fogalmazott, négy olyan találkozó vár a csapatra, amelyek során “a nehézségi együttható óriási”, miután 10 nap leforgása alatt az Európa-bajnoki címvédő olaszok mellett a németekkel, valamint kétszer az Eb-ezüstérmes angolokkal is összecsap az együttes.
A június 4-én sorra kerülő budapesti mérkőzést zárt kapuk mögött kell majd lejátszania a válogatottnak Anglia ellen, ami Rossi szerint egyfelől hátrány, másfelől ugyanakkor bizonyos részletkérdésekben előny is. Az 57 éves kapitány kiemelte, a korábbi zárt kapus összecsapásokon sikerült jó eredményeket elérni – még ha nem is ilyen erős riválisokkal szemben -, abban pedig biztos, hogy ha nincsenek jelen a szurkolók, akkor sok esetben a játékosokkal könnyebb kommunikálni, jobban hallják a pálya szélén elhangzó utasításokat.
“A szerbek elleni barátságos mérkőzésen sok pozitív visszajelzést kaptam, sikerült a csapat erőközpontját 15 méterrel jobban mélységben tartani és presszionálni az ellenfelet. Ugyanakkor sok ki nem kényszerített hibánk volt, ráadásul a rivális egy olyan gólt szerzett gyakorlatilag az első igazán veszélyes támadásából, amit videobírós ellenőrzés után érvényteleníteni kellett volna” – mondta Rossi. Hozzátette, az északírek ellen idegenben játszott meccsen “diszkrét, rendes teljesítményt” nyújtott a válogatott, amely viszont az összecsapás utolsó 10 percében veszített az önbizalmából, s ez fontos tanulság volt.
A két barátságos találkozón bevetett újoncokról úgy vélekedett, tudta, mire számíthat tőlük, és mind Callum Styles, mind pedig Ádám Martin pozitív meglepetést okozott neki.
“Kiválóan beilleszkedtek a csapat játékába, az egyéniségük pedig nagyszerű. Stlyes több poszton is bevethető, látszik, hogy fontos játékosa lehet a válogatottnak, Ádám Martin hozzáállása pedig remek, ami számomra mindig is nagyon fontos volt” – nyilatkozta a szövetségi kapitány, aki köszönetet mondott az U21-es nemzeti együttes szövetségi edzőjének, Gera Zoltánnak is, mert abból a csapatból vannak olyanok – például a debreceni Baráth Péter -, akik hamarosan már a felnőtt csapatban is bevethetők lesznek.
“Minden magyar labdarúgó játékát követjük, különös tekintettel a fiatalokra, mert az övék a jövő” – emelte ki Rossi, aki azt is elmondta, a tervek szerint május 13-án hirdet keretet a Nemzetek Ligája-találkozókra, a magyar bajnokság május 15-én zárul, az összetartást pedig május 23-án szeretné kezdeni.
A válogatott meghatározó játékosairól az olasz szakember azt mondta, öt olyan futballista van, aki a német Bundesligában szerepel, őket automatikusan be kell hívni, mert összesen ennyi az a labdarúgó, aki topligában játszik.
“Esetükben nincs lehetőség a mérlegelésre, rájuk szüksége van a nemzeti csapatnak, ennek azonban árnyoldala is van: ha közülük valaki hibázik, akkor súlyos kritikát kap, ami nem minden esetben jogos” – jelentette ki a kapitány, és példaként említette a szerbek ellen nagy helyzetet kihagyó Szoboszlai Dominikot, aki az RB Leipzigben nyújt jó teljesítményt az utóbbi hetekben.
“Technikailag a magyar válogatott legjobbja, aki sokat fejlődött futásteljesítményben és harci kedvben, így a mérkőzések minden szakaszában hatékonyan tudja segíteni a csapatot. Nem lehet ugyanakkor elvárni tőle, hogy 20 évesen minden meccset ő döntsön el, el kell fogadni, hogy ő is hibázhat” – mondta Rossi, aki a Freiburgban légióskodó Sallai Rolandot is “óriási tehetségnek” nevezte. Szerinte a szélső gyors és technikás, és már bizonyította, hogy képes harcolni és küzdeni, ezt pedig a kapitány szintén nagyra értékeli.
A Fenerbahcéban szereplő és most sérüléssel küzdő Szalai Attilával a kapitány csütörtökön egyeztetett, a védő azt mondta neki, hogy a török klub orvosi stábjával egyetértésben “állapotfenntartó terápián” vesz részt, valamint igyekszik nagyjából négy héten belül visszatérni a pályára.
“Mérsékelten optimista vagyok a bevethetőségével kapcsolatban” – fogalmazott Rossi.
A magyar válogatott a június 4-i, angolok elleni meccs után három nappal Olaszország vendége lesz Cesenában, majd június 11-én a németek következnek hazai környezetben, június 14-én pedig Anglia lesz az ellenfél Wolverhamptonban.

Forrás: MTI