A Szolnoki Dózsa hazai környezetben, míg a Budapesti Honvéd Zágrábban, a BVSC-Zugló pedig Bukarestben szerepelhet a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjének második körében.

A három magyar együttes egyformán sikerrel vette múlt héten a selejtező első szakaszát, majd az európai szövetség (LEN) hétfői videós sorsolása alapján újabb csoportba került. A szervezet hírlevelének tájékoztatása szerint a szolnokiak szerb, litván és francia riválist fogadnak. A Honvéd a horvát házigazdák mellett montenegrói, görög és spanyol riválissal találkozik, a zuglóiak pedig a vendéglátó románokon kívül olasz, portugál és szerb ellenféllel is megmérkőznek. A magyar érdekeltségű D és F csoport küzdelmeit jövő héten csütörtöktől vasárnapig rendezik, az E csoport találkozóit péntektől vasárnapig játsszák.
A hat csoportból az első két-két helyezett jut a nyolcaddöntőbe – amely a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körének négy vesztesével lesz teljes -, míg a mezőny többi résztvevője számára véget ér a sorozat.

Férfi Eurokupa, selejtező, a 2. kör magyar érdekeltségű csoportjai:
D csoport (Zágráb):
HAVK Mladost (horvát), VK Primorac Kotor (montenegrói), Budapesti Honvéd, PAOK Thesszaloniki (görög), CN Mediterrani (spanyol)
E csoport (Szolnok):
BVK Crvena Zvezda (szerb), EVK Zaibas (litván), Montpellier WP (francia), Szolnoki Dózsa
F csoport (Bukarest):
CC Ortigia (olasz), Vitoria Guimaraes (portugál), Steaua Bucuresti (román), BVSC-Zugló, VK Valis (szerb)

Forrás: MTI