A Párbeszéd társelnöke arra kéri a kormányt, hogy “ne a környezetkárosító beruházásokat támogassa”.

Szabó Rebeka hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kabinet rendszeresen nyilvánít kiemelt beruházássá olyan befektetéseket, amelyek “nagy erőkkel teszik tönkre” a környezetet. A képviselő példaként említette az akkumulátorgyárakat, illetve az állami költségvetésből épülő Balaton-parti gigaberuházásokat.
A kormány visszafejleszti a megújuló energiák használatát, nem régen derült ki, hogy gyakorlatilag ellehetetleníti a napelemberuházásokat – fogalmazott a politikus.
A természethez kapcsolódó és a klímaválság elleni beruházások az élelmiszer- és az energiabiztonságot is szolgálják – jelentette ki Szabó Rebeka.
Nemcsak az a fontos, hogy a még meglévő természeti területeket ne tegyék tönkre, de a városi környezetet is zöldíteni kell – szögezte le a társelnök.
A Párbeszéd azt is kéri a kormánytól, hogy tegyen lépéseket a vízmegtartó gazdálkodás elterjesztésének és az erdők védelmének érdekében – mondta a kormány tűzifarendeletének visszavonását kérő politikus.

Forrás: MTI

FOTÓ: parbeszedmagyarorszagert.hu