Életének 45. évében elhunyt Kabai Lóránt költő, író, szerkesztő és vizuális művész, a Műút című folyóirat egyik alapítója – közölte Miskolc polgármesteri hivatala kedden az MTI-vel.

A rendőrség október 23-án tette közzé felhívását, hogy Kabai Lóránt eltűnt. Fivérei – édesanyjuk nevében is – kedd reggel tették közzé, hogy testvérük tragikus körülmények között elhunyt.
Miskolc városa 2020-ban, alkotói tevékenysége elismeréseként Szabó Lőrinc-díjat adományozott Kabai Lórántnak – emlékeztettek a polgármesteri hivatal közleményében.
Kabai Lóránt elvesztése betölthetetlen űrt hagy maga után nemcsak Miskolc városának kulturális életében, hanem a kortárs magyar irodalom egészében, hiszen aktív, meghatározó alakja volt a fiatal magyar kortárs lírának, irodalomnak – fogalmaztak. Kabai Lóránt 1993-tól publikált rendszeresen egyebek mellett a Holmi, a Jelenkor, a Beszélő, az Élet és Irodalom című lapokban, legutóbbi verseskötete Moaré címmel 2021-ben jelent meg. Munkásságát több díjjal ismerték el, 2019-ben a V4 Irodalmi Rezidensprogram ösztöndíját és Sziveri János-díjat, 2016-ban Csáth Géza-díjat kapott, de elnyerte 2011-ben az NKA alkotói ösztöndíját és 2006-ban a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat is – idézték fel.
“Alkotói sokoldalúságát, kreativitását jól mutatja, hogy irodalmi tevékenysége mellett rendszeresen szerepelt hazai és külföldi kiállításokon grafikákkal, fotókkal, festményekkel, kollázsokkal és mail artokkal”. Tevékenykedett a Független Mentorhálózat mentoraként, éveken át zsűrizett a Diákpoézisben, szemináriumvezetőként segítette a fiatal alkotókat a József Attila Kör táboraiban – emlékeztettek.
A miskolci II. Rákóczi Ferenc könyvtár korábban Fivérek a láthatáron címmel e hét csütörtökére hirdette meg Kabai Csaba, Kabai Lóránt és Kabai Zoltán közös, Horizont című verseskötetének bemutatóját.

Forrás:MTI