A NATO figyelemmel kíséri a fejleményeket és egyeztet a szövetséges tagországokkal – jelentette ki szervezet főtitkára arra reagálva, hogy lengyel médiajelentések szerint orosz rakéták csapódtak be lengyel területen és emberéletet követeltek.

Jens Stoltenberg Twitter-üzenetében számolt be Andrzej Duda lengyel elnökkel folytatott telefonbeszélgetéséről, amelyben részvétét nyilvánította az elhunytak családtagjainak.

A NATO-főtitkár hangsúlyozta: “fontos a tények pontos megállapítása”.
NATO-diplomaták kedd éjszakai tájékoztatása szerint a katonai szövetség nagykövetei szerdán konzultációra gyűlnek össze azon lengyel bejelentéssel kapcsolatban, mely szerint Varsó megfontolja, “fennállnak-e a feltételei annak, hogy kezdeményezzék a NATO alapszerződése 4., a szövetségesek közötti konzultációkról szóló cikk szerinti eljárást”. Az eljárás az egyik tagállamot érő fenyegetés esetén indítható el.

A név nélkül nyilatkozó diplomaták közölték: a katonai szövetség “óvatosan” fog reagálni, továbbá időre van szüksége annak ellenőrzésére, hogy pontosan hogyan történt az incidens.
Kedden a Radio Zet lengyel rádióállomás nem hivatalos forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy két rakéta csapódott be egy gabonasilóba az Ukrajnával határos Lublini vajdaságban lévő Przewodów falu közelében, ketten meghaltak.

 

Forrás: MTI