A rendőrség elindította a csütörtök este megölt Baumann Péter körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát – jelentette be a rendőrség szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

HIRDETÉS

Gál Kristóf elmondta, hogy együttérzésükről biztosítják kollégájuk hozzátartozóit.
Csütörtök este tíz óra után többen is bejelentést tettek a rendőrségen, hogy a főváros XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy lakó egy másikra próbálja rátörni az ajtót.

Az elmúlt években kialakított szigorú protokoll szerint több rendőri egység is elindult a helyszínre, az egyik a sértettel vette fel a kapcsolatot, míg a másik, egy három rendőrből álló csoport a támadó elszámoltatását, elfogását kezdte meg – közölte a szóvivő.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült. Ott az egyik járőr figyelmeztetőlövést követően lábon lőtte őt, majd elfogták.
A mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, valamint a támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr, Baumann Péter, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

HIRDETÉS