A Salgótarjáni Járási Ügyészség közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozza annak a 27 éves férfinek az ügyében, aki Bátonyterenyén megrongált egy gépkocsit, majd bár a közvetítői eljárás során vállalta, de mégsem térítette meg a sértett kárát – közölte a Nógrád vármegyeiegyei Főügyészség hírportálunkal.

HIRDETÉS

A férfi a vád szerint 2021. szeptember 18-én éjjel Bátonyterenyén ittasan megrongált egy parkoló gépkocsit: a hátsó ablakba beépített légterelő elemet letörte, azzal a hátsó ablakot, valamint a jobb első ajtó ablaküvegét betörte, majd felmászott az autó tetejére és annak tetőlemezét megtaposta.

A férfi 250.000 forint kárt okozott, a nyomozás során beismerő vallomást tett és vállalta a kár megtérítését, ezért a Salgótarjáni Járási Ügyészség az ügyet közvetítői eljárásra utalta.

A közvetítői eljárás célja, hogy a sértett és az elkövető között egy független közvetítő bevonásával a konfliktus rendezésének megoldását tartalmazó, a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását elősegítő megállapodás jöjjön létre, ezáltal ne kelljen bírósági eljárást lefolytatni.

A férfi bár vállalta a kár megtérítését, azonban ennek nem tett eleget, így nem mentesülhet a bírósági felelősségre vonás alól. A Salgótarjáni Járási Ügyészség garázdaság és rongálás miatt emelt vádat vele szemben, melyben közérdekű munka büntetés kiszabására, valamint a sértett kárának megtéríttetésére tett indítványt.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz ítéletet.

Forrás: Nógrád Vármegyei Főügyészség

HIRDETÉS