A Pásztói Járási Ügyészség vádat emelt egy 29 éves nógrádi férfi ellen, aki néhány napon belül négy bűncselekményt követett el: többször rátámadt édesanyjára, megszegte az ellene elrendelt távoltartás szabályait, valamint egy férfit kirabolt.

 

A vádirat szerint a férfi 2021. november 3. napján – a Pásztói Járásbíróság 2021. október 28. napján jogerőre emelkedett távoltartási végzése ellenére – jogellenesen felkereste édesanyját, összeszólalkoztak, majd a nő nyakát megfogta és jobb kezét megszorította.

2022 február 25. napján a koraesti órákban, majd néhány órával később is megjelent édesanyja házánál, az ajtót verte és követelte, hogy engedje be őt. Másodszorra anyja akarata ellenére bement az ingatlanba, ahonnan csak a rendőrjárőrök kiérkezését követően távozott.

Egy hónap múlva ismét felkereste édesanyját, házának bejárati ajtaját ekkor is ököllel verte és rugdosta, majd a nő felszólítására távozott. Másnap a hajnali órákban visszatért, az egyik ajtóra szerelt lakatpántot erőszakkal leverte, a helyszínről a rendőrök vitték el.

Napokkal később folytatta édesanyja zaklatását: kábítószer hatása alatt otthonában ököllel fejen ütötte.

2022 március 30. napján újabb bűncselekményt követett: az esti órákban ittas állapotban gyalogolt ismerőse társaságában, akit felszólított, hogy adjon át részére 10.000 forintot. Mivel a sértett ennek több felszólítására sem tett eleget, életveszélyes sérülések okozásával megfenyegette, ököllel meg is ütötte, és kirántotta zsebéből a pénztárcáját. 3.000 forintnyi készpénzt magához vett, majd távozni akart a helyszínről, azonban a sértett utánaindult. Ezt észlelve a vádlott még több pénzt követelve sorozatos ökölcsapásokkal bántalmazta a férfit, aki a földre esett. Ugyan a vádlott által okozott sérülések nem bizonyultak súlyosnak, az arcra és fejre mért nagy erejű ütések miatt a nyolc napon túli gyógytartamú csonttöréses sérülés elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.

A férfi cselekményeivel négy bűncselekményt követett el, így az ügyészség rablás, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, kapcsolati erőszak és magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat ellene.

Vádiratában indítványozta, hogy amennyiben a rovott múltú férfi az előkészítő ülésen bűnösségét beismeri, a Pásztói Járásbíróság ítélje 5 év végrehajtandó börtönbüntetésre, és 5 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától a vádlottat, rendelje el letölteni a korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetését is, valamint fizettesse meg a nyomozás során felmerült több mint 1.800.000 forint bűnügyi költséget is.

A férfi a bíróság döntését letartóztatásban várja.

 

Forrás: Nógrád Vármegyei Főügyészség