A balassagyarmati Horváth Endre Galéria rendezik meg az ANIMULA kiállítást 2023. április 29 – június 8. között. A kiállítást megnyitja április 29-én, szombaton 17 órakor Fazakas Réka művészettörténész, a Műcsarnok kurátora.

A MAMÜ társaság tavalyi budapesti titokzatos és misztikus címet viselő kiállítása után itt a balassagyarmati..
Kiállítók:
Antal Malvina, Babinszky Csilla, Cservenka Edit, Gábor Enikő, Helén Sára, Maros Lili, Papp Ildikó, Sülyi Diána, Szilák Andrea, Szőke Lili és Taskovics Éva
A tárlat főkurátora: Ocskay László „Doky”

„Az animula latin eredetű szó, az anima szóalak kicsinyítőképzővel kiegészített változata. Az anima jelenthet életet, élőlényt, leheletet, leggyakrabban pedig lelket, így tehát az animula szóhoz leginkább a lelkecske jelentés társul. Mi az a lelkecske tehát, ami összeköti egymással a most kiállító művészeket amellett, hogy mindannyian nők? Továbbgondolhatjuk a kurátori koncepciót, amely a kiállítás címét a jelentős 20. századi költő, T. S Eliot Animula című költeményéből eredezteti. A vers lírai módon mutatja be egy megszülető lélek útját, bonyolult világunkban való vándorlását. A kiállítás hívóverse akár egyetlen életet bejáró (női) lélekre is vonatkoztatható, de a kollektív (női) tudatra vagy sorsra is. A test pedig a lélek temploma, miként a Pápai idézetben is olvashattuk.
A női testnek valamiféle dicséretét, a nőiségnek a női művészek munkái által való közvetítését várhatjuk a tárlaton. Test és lélek egysége a kiállítás koncepciója szerint így válik harmonikus egységgé.” – Fazakas Réka művészettörténész

 

Forrás: Nógrád24.hu