Háztartási mentőcsomagot javasolt Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke hétfőn Budapesten, a Városligetben. Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes azt mondta, Budapest egy szabad város, meg fog harcolni a szabadságért és az európai Magyarországért.

 

Komjáthi Imre pártja munka ünnepén tartott rendezvényén közölte, ma a megélhetés biztonsága egyre kevesebb dolgozónak jár.

A Fidesz-KDNP képes úgy összeállítani egy költségvetést, hogy nem gondolnak a legszegényebbekre, de számolatlanul szórják a pénzt a haveroknak – fogalmazott, úgy értékelve: kóklerkormány van hatalmon 2010 óta.

A társelnök háztartási mentőcsomagot javasolt, amelynek része az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának nulla százalékra csökkentése, az élelmiszerekre kivetett extraadó eltörlése.

Hozzátette: maradjon meg az élelmiszerárstop, amíg nem csökkentik az alapvető élelmiszerek áfáját, és nem törlik el az extraadót.

Komjáthi Imre javasolta, adjanak élelmiszer-bankkártyát a leginkább rászoruló 300 ezer családnak havi 20 ezer forint értékben.

Ötszázalékos nyugdíjemelést javasolt júniustól, valamint hogy célzottan támogassák hazai kisboltokat, hogy az árstopos termékek mindenhol elérhetők legyenek – sorolta.
Szólt arról is, hogy a kormány mindig mást okol a hibákért, pedig 13 éve teljhatalommal kormányoz. Elmondta azt is, akkor van biztonságban egy ország, ha a szomszédságában nem zajlik háború. Bárcsak senki se biztatta volna Putyint az oroszországi diktatúra kiépítésében – hangoztatta.

Az ellenzéki politikus a szakszervezeti tagság mellett érvelt, mert szerinte a szakszervezet a legjobb eszköz arra, hogy a dolgozó embert megvédjék. Ha egyszerre mozdulna az összes dolgozó, és egy szakszervezet százezreket, egy konföderáció pedig milliókat képviselne, melyik miniszter tudna ennek ellenállni? – vetette fel.

Hiller István, az MSZP választmányának elnöke összetartóbb és együttműködőbb közösség, szabad, igazságos és boldogabb Magyarország mellett érvelt, ezt nevezte az MSZP „sztorijának”.

Az ellenzéki politikus kijelentette: az MSZP az a párt, amely hozzájárult a békés rendszerváltáshoz, az ország NATO- és EU-csatlakozásához.
Fenntartható békére van szükség Ukrajnában – mondta, helytelenítve azt a kormányzati politikát, hogy „aki szövetségesünk, nem a barátunk, aki pedig nem a szövetségesünk, az a barátunk”. Horn Gyula és Kovács László politikája sokkal jobban oldaná meg a jelenlegi külpolitikai problémákat – vélekedett.

Megemlékezett Ferenc pápa hétvégi magyarországi látogatásáról, elmondva azt, hogy örömmel és tisztelettel fogadták a katolikus egyházfőt, és értik azok szavát, akik azt mondják, túl sok az elválasztófal és túl kevés az összekötő híd.

Szerinte békétlenség van az országban, különösen az iskolákban, az egészségügyben, a munkahelyeken, a magas infláció miatt a boltokban.

Kitért arra is, hogy az MSZP összefogást kezdeményezett a 2024-es önkormányzati választásra az ellenzéki pártok között. Jelezte, ajtajuk nyitva áll, de ha nem megy az összefogás, pártja nem fog elbújni.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, az MSZP alelnöke azt mondta, Budapest egy szabad város és meg fog harcolni a szabadságért és az európai Magyarországért. Értékelése szerint a 150 éves Budapest a túlélésért küzd, és a csata, amelyet a főváros vív, a magyar ellenzék legnagyobb küzdelme.
A kormány megszüntette az érdekegyeztetést, Budapest azonban érdekegyeztető fórumot hozott létre; a főváros nemet mondott a rabszolgatörvényre, valamint bérszövetséget és -megállapodást kötött – mondta.
Kitért arra, hogy május 1-je Magyarország uniós csatlakozásának évfordulója is. Mint mondta, a magyar kormány Brüsszellel folytatott háborújának a vesztesei a Magyarországon élők, kiemelten Budapest. Hozzátette: a főváros nem fa nélküli lombkoronasétányra, szökőkutakra, térkövekre és kisvasútra költi az uniós forrásokat, hanem a 3-as metró felújítására és az ívóvíz minőségét javító beruházásokra.
Tüttő Kata elmondta, Budapest 2050-ig tervez, és nem akkumulátorgyárakat, hanem fenntartható energiatermelést, igazságosabb közterület-használatot, a lakhatási válság megoldását szeretné.

Forrás: Nograd24.hu/MTI

A NÓGRÁD24TV MŰSORÁT ITT TUDJA ÚJRANÉZNI