Emberekre támadó varjakra figyelmezteti a lakosságot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Lakott területen elsősorban a dolmányos varjak április-júniusi fiókareptetésekor számíthatunk félelmet keltő madártámadásokra a talajra kerülő fiókáikat védelmez a szülőktől. Ennél a rövid ideig tartó, természetes és kiszámítható viselkedésnél jóval ijesztőbb és veszélyesebb eseteket okozhatnak a lakosság által otthon (illegálisan) felnevel, majd elengedett vagy elszabaduló varjúfélék, elsősorban szintén a vetési varjak fiókái, amikor a megijedő ember elesik vagy kiszalad az útra.
Hol és mikor élhetünk át madártámadást?
Hiperérzékeny dolmányosvarjú-párnál a viselkedést már az is kiválthatja, ha az ember néhány méterre megközelíti az egyébként nem is látható fióka rejtekhelyét. Ezekből az esetekből születnek aztán a „megmagyarázhatatlan” madártámadásokról beszámoló hírek. Hasonló viselkedés este és éjszaka macskabaglyok kapcsán is előfordulhat.
Varjúfélék esetében külön problémát jelentenek a kézzel felnevelt, emberhez szokott fiókák elengedése, elszökése. Mivel e madarak számára az ember táplálékot biztosító etetőforrást jelent, a kirepült fiókák természetes viselkedésének megfelelően erőszakosan kérik, kunyerálják az élelmet. A madarat eredetileg felnevelők számára ez megszokott viselkedés, de egy elszökött, elengedett madár bármely járókelő fejére, vállára szállva, közben hangosan károgva követelheti az élelmet, amit az átlagember madártámadásnak vélhet. Sajnos ezek a szuperintelligens madarak gyorsan rájöhetnek arra is, hogy milyen jól lehet kergetni, ijesztgetni az ilyenkor menekülő embereket, ami már rendkívül veszélyes, akár súlyos, végzetes közúti és eleséses balesetet okozhat. Ezért is különösen fontos, hogy varjúféle fiókáját állatkerten, szakértő személyzeten kívül senki ne neveljen!
Magyarországon emellett leginkább a kis, szürke tollú fiókáival úszó bütyköshattyúpártól kell(ene) tartanunk, mert ha a horgászcsónakkal vagy úszás közben óvatlanul megközelítjük a családot, az öregek bizony keményen támadhatnak. Ilyenkor a madarak a szárnyukkal és a csőrükkel fájdalmasan ütve „ránk mászhatnak”, ami a fürdőző gyerekek és a gyengébb fizikumú felnőttek számára bizony komoly kockázatot jelenthet. Ezért a fiókáit vezetgető hattyúkat (vagy a fészküket) kerüljük el.
Az eddig elmondottakhoz képest valójában sokkal többször élünk át mi magunk (és különösen a kutyáink) „madártámadást”, csak az ezeket megvalósító olyan kistestű fajokat – mint a fekete rigó és a házi rozsdafarkú – nem tekintjük veszélyesnek. Ne felejtsük azonban el, hogy a méret és a veszélyesség megítélése viszonylagos! Egy néhány éves kisgyerek, de akár tizenéves gyerekek számára nagyon is félelmetes lehet, amint egy dühösen kiáltozó fekete rigó támadja őket. Ráadásul a madarak is sokkal vehemensebben támadják a kisebb testű, rájuk kevésbé veszélyesnek tűnő betolakodót, például a kertben szaladgáló kisgyereket. Ezért érdemes ennek lehetőségéről beszélni a gyerekekkel, különösen akkor, ha felfedezzük a madarak fészkét a kertben, hogy a gyerek megfelelőképpen reagáljon a dologra, és ez esetleg ne okozzon nála egész életre szóló fóbiát.
Mit tegyünk ilyen helyzetben?
A támadó madarak esetében hasonlóan kell eljárni, mint a nekünk rontó kutyáknál: forduljunk szembe az állattal (ne fussunk el), karunkat széttárva mutassuk magunkat sokkal nagyobbnak és félelmetesebbnek (a kiabálás általában magától jön :); hattyútámadásnál nyugodtan fröcsköljük le a madara(ka)t vízzel. Kisebb madarak esetében még erre sincs szükség, elég, ha a kezünkkel elhessentő mozdulatot teszünk.
A rámenősebb varjak, szarkák, sirályok esetében nyugodtan használjuk a kezünk ügyében lévő szatyrot, kézitáskát, könnyű hátizsákot, kabátot, esernyőt. Az állatkerti gondozók legfőbb nagy- és veszélyesmadár megfékező eszköze a cirokseprű, amivel távolt tudják maguktól tartani a csőröket és karmokat, illetve le is tudják szorítani a madarat.
Ha elég bátrak vagyunk, akkor sokat segíthetünk a kevésbé hősies embertársainkon azzal, ha a rossz helyre tévedt (pl. középület bejáratánál vagy a járda mellett a földön üldögélő) varjúfiókát a látótávolságon belül lévő bokros, fás területre visszük. Ilyenkor az izgatott szülők minket követnek (erre legyünk felkészülve), az addig „megközelíthetetlen” épület és járda pedig ismét használhatóvá válik.
Forrás: Nograd24.hu