Több mint tíz éve gyűjti össze a veszélyes hulladéknak minősülő sütőolajat Epres Panni, aki azóta az akció fő szószólója lett. A manöken a Ridikül vendégeként arról is mesélt, hogyan neveli környezettudatos szemléletmódra gyermekeit.
Egy liter olaj százezer liter vizet szennyez meg, ennek ellenére még mindig sok háztartásban kerül a lefolyóba a használt sütőolaj. Epres Panni manöken 2011-ben határozta el, hogy változtat korábbi gyakorlatán, és tudatosan kezdi gyűjteni a főzés során felhasznált étolajat. A Duna Ridikül című műsorában emlékezett vissza arra a pillanatra, amikor döntésre jutott, és égi jelnek vette, hogy ezzel egyidőben egy országos környezetvédelmi akció is elindult.
„Családanyaként heti szinten okozott nehézséget nekem a főzés után megmaradt sütőolaj kezelése. Környezetbarát megoldást kerestem, hiszen ahogy nem szoktam szemetelni az utcán, úgy a vizeinket sem akartam szennyezni. Emlékszem, egy tévéműsorban értesültem róla, hogy a Magyar Olajipari Vállalat elindított egy gyűjtőakciót, és már másnap csatlakoztam is. Azóta az életmódunk részéve vált, hogy leadjuk a használt étolajat” – fedte fel a szemléletváltás okát Epres Panni a Ridikül vendégeként. A Duna műsorában arról is beszélt, fontosnak tartja, hogy példát mutasson gyermekeinek, és abban bízik, hogy ha felnőttként saját háztartásba kerülnek, akkor ők is környezettudatos módon élnek majd.
„A divatipar környezetszennyezése is frusztrál. A kezdetektől odafigyelek arra, hogy ha a gyerekek kinövik a ruháikat, akkor selejtezzünk, és adjuk tovább őket másoknak, akik tudják még használni. A legidősebb unokaöcsém már 23 éves, róla több szettet is örökölt a fiam. Nekem jó érzés, amikor Mór ruháját meglátom egy kisebb fiún az uszodában, vagy ha a nővérem szívesen viseli az általam már nem hordott darabot. Évente kétszer gardróbcserét is szoktunk tartani a barátnőkkel” – tette hozzá Epres Panni. Modellként nemcsak a textilipart ismeri jól, hanem a különböző országok környezettudatos életvitelét is megtapasztalhatta. A munkája miatt több helyen is élt már hosszabb vagy rövidebb ideig, és szerinte Magyarország az olyan országok közé tartozik, ahol a lakosság nyitott a környezettudatos életmódra, a vállalatok és az egyének is csökkenteni igyekeznek ökológiai lábnyomukat.
A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken, ahol 60 napig elérhetők a Ridikül korábbi adásai is. Ridikül – hétköznap 16:05-től a Dunán.
Forrás: MTVA/NÓGRÁD24.hu
Fotó: MTVA Ridikül/Tőke Béla