2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
Nógrád Megye26-an jelentkeztek az Óbudai Egyetem salgótarjáni képzésére

26-an jelentkeztek az Óbudai Egyetem salgótarjáni képzésére


26 jelentkező jelölte meg a normál felsőoktatási felvételi eljárásban az Óbudai Egyetem salgótarjáni képzését, így jelenleg biztosnak látszik, hogy egy tankörrel elindulhat szeptemberben a nógrádi felsőfokú szakképzés. Erről Székyné dr. Sztrémi Melinda, az Óbudai Egyetem Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhelyének igazgatója beszélt a Radio Focus kérdésére.

sztrémi melinda

Szerencsére vannak jelentkezők - összesen 26-an jelölték meg a Salgótarjáni Képzési Központját az Óbudai Egyetemnek az első körös felvételiben. A számokra mindig lehet pozitív és negatív irányban is mondani, hogy mennyire relatív. Mi most azt mondjuk az Óbudai Egyetemen, hogy abszolút elégedettek vagyunk ezzel a számmal. Annyit tudunk még, hogy jelentős részük első helyen jelölte meg a képzést, tehát ez azt jelenti, hogy ők vélhetően nálunk fogják kezdeni a tanulmányaikat. Ugyanakkor a pótfelvételi eljárásban is indulunk, további 30 főre hirdetjük meg a pótfelvételi eljárásban a létszámot. Ennek annyi „szépséghibája" van mindösszesen, hogy a jelenleg érvényes jogszabályok szerint már csak költségtérítéses képzésre lehet jelentkezni.

A témáról további részleteket hétfőn reggel, a Naprakész nógrádi hírek és információk órájában hallhatnak majd.

 

Forrás: radiofocus.hu



2017-05-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite