2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
Nógrád Megye51,5 millió forint rendkívüli támogatás Salgótarjánnak

51,5 millió forint rendkívüli támogatás Salgótarjánnak


Döntött a Belügyminisztérium a helyi önkormányzatok rendkívüli szociális támogatásáról - Salgótarjánba mintegy 51,5 millió forint vissza nem térítendő összeg érkezik erre a célra.

salgotarjangarzon

A több mint ötvenmilliós támogatási összeg a teljes, országos keret nem egész hat százaléka, Mohács, Orosháza és Kaposvár után a negyedik legmagasabb összeg.

Tavaly 7,7 millió forintot kapott ezen jogcímen a megyeszékhely önkormányzata. A kötelező ellátáson kívül a város önkormányzata a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások, valamint a gyógyszerkiadások viseléséhez nyújt települési támogatást, melynek fedezete elsősorban az iparűzési adóbevétel. Salgótarján városa azért nyújthatta be pályázatát a rendkívüli támogatásra a kormány felé, mert megfelel annak a kritériumnak, hogy egy lakosra jutó adóerő-képessége nem haladja meg a 32000 forintot. Ez a megyeszékhely esetében 19889 forint.

Nógrád megyéből ugyanezen forrásból 2,2 millió forint érkezik Karancsságra, bő másfélmillió forint Szátokra és Nógrádmegyerbe, továbbá bő 1,1 millió forint Endrefalvára.

 

Forrás: radiofocus.hu



2016-10-13

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite