2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
Itthon635 ezer hívás az árvízkárosultakért

635 ezer hívás az árvízkárosultakért


mobiltelefonA 250 forint összegű emeltdíjas hívásokkal összegyűlő adományokat a Nemzeti Segélyvonal mögött álló öt legnagyobb magyarországi karitatív szervezet továbbítja az ár- és belvízkárosultakhoz. A kedd délutáni adatok szerint 635 ezren hívták a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat.

A 250 forint összegű emeltdíjas hívásokkal összegyűlő adományokat a Nemzeti Segélyvonal mögött álló öt legnagyobb magyarországi karitatív szervezet továbbítja az ár- és belvízkárosultakhoz. A 1752-es telefonszámra összegyűlt több mint 158 millió forint gyors átadását előre kötött szerződések teszik lehetővé.


A 1752-es számot a Magyar Telekom és az Invitel hálózatából lehet hívni. A Vodafone és a Telenor mobilszolgáltatók, illetve az UPC ügyfelei a 1749-es segélyvonalat hívhatják, de ezt a számot a Magyar Telekom, és az Invitel előfizetői is elérhetik. Az itt összegyűjtött 200 forintos adományok a Magyar Vöröskereszt segítségével jutnak el az érintettekhez.

Több mint 132 millió forintnyi adományt ajánlottak fel a Duna Televízió nézői az árvízkárosultak számára az Összefogás Napok címmel meghirdetett akció során péntektől kedd délutánig. A közszolgálati televízió örömmel fogadja nézőink segítségét, bármilyen összegről legyen is szó: sokan nyugdíjukból, csekély keresetükből ajánlanak fel néhány száz vagy ezer forintot, de érkezett már adomány diákok zsebpénzéből is - tájékoztatta az intézmény kedden az MTI-t.
Közben árverést szerveznek a Képzőművészeti Egyetemen oktatói és hallgatói a bajbajutottak megsegítésére.


Saját munkáikból tartanak árverést a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatói és hallgatói június 19-én az árvízi katasztrófa károsultjai javára az Epreskertben Budapesten.

A Múzeumok Éjszakáját megelőzően várnak minden műkedvelőt, akik szívesen segítenének a bajbajutottakon - közölte Balogh Máté, a Magyar Képzőművészeti Egyetem PR kommunikációs munkatársa kedden az MTI-vel.

Az egyetem a bevétel teljes összegét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által létrehozott bankszámlára utalja.


A Nógrád24.hu szerkesztőségének is fontos a társadalmi szerepvállalás ezért szerkesztőségünk a Nemzeti Segélyvonal részére a gyűjtési akció végéig ingyenesen biztosít hirdetési felületet.

 

Forrás: MTI/Nógrád24.hu

 

2010-06-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite