2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
ItthonA Balatonnál elmaradnak a tűzijátékok

A Balatonnál elmaradnak a tűzijátékok


A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a Balatonnál elmaradnak az augusztus 20-ra tervezett központi tűzijátékok. A jelenlegi előrejelzés szerint a budapesti tűzijátékot és az egyéb rendezvényeket nem veszélyezteti semmi - jelentette be Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden délután Budapesten.

tuzijatek


Az államtitkár, aki az állami ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője is, a sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány az operatív törzs döntése nyomán az emberek biztonsága és a vagyoni kár elkerülése érdekében lemondta a hat balatoni helyszínre - Siófokra, Balatonlellére, Zamárdiba, Keszthelyre, Zánkára és Balatonfüredre - tervezett tűzijátékot.


A helyi önkormányzatoknak is azt javasolják, hogy az általuk szervezett tűzijátékot is csak megfelelő időjárási körülmények mellett tartsák meg - tette hozzá. Balatoni Monika arra is kitért: a jelenlegi előrejelzés szerint a budapesti tűzijátékot és az egyéb rendezvényeket nem veszélyezteti semmi. Kérdésre válaszolva hozzátette: 18-19 óra között lesznek olyan adatok, amelyek alapján biztosan el lehet dönteni, megtartható-e a tűzijáték a fővárosban.


Közlése szerint a Balatonon jelenleg másodfokú viharjelzés van érvényben, a jelentős széllökések ott továbbra sem csökkennek, sőt óránkénti 60-80 kilométeres széllökések is előfordulnak. A meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint folyamatosan erős széllökések várhatók, amelyek erőssége akár a 90 kilométert is elérheti, ezért a kijelölt biztonsági zónán belül nem tudják garantálni a biztonságos kivitelezést.


Balatoni Monika tájékoztatása szerint több balatoni helyszínen megrongálódtak a tűzijátékbombák, így már a technikai kivitelezés sem biztonságos. Az uszályokat, amelyekről szintén rakétákat lőttek volna fel, az erős szél miatt nem engedi ki a siófoki kikötőből a Balatoni Hajózási Zrt. A többi balatoni programot megtartják, mert a szél azokat nem befolyásolja - fűzte hozzá.


Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az M7-es autópályán a főváros irányában fokozott forgalomra számítanak már délután is. A katasztrófavédelem és a Budapesti Közlekedési Központ folyamatos tájékoztatást ad a forgalmi és időjárási helyzetről, a kormányzat pedig az augusztus20.kormany.hu weboldalon.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-08-20

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite