2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
ItthonAggasztó a belvízhelyzet: mát 149 embernek kellett elhagynia otthonát!

Aggasztó a belvízhelyzet: mát 149 embernek kellett elhagynia otthonát!


belviz01Újabb 10 embert kellett kitelepíteni az elmúlt 24 órában Bács-Kiskun megyében és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, mert az olvadás miatt életveszélyessé váltak házaik. Ezzel már összesen 149 embernek kellett elhagynia az otthonát a belvíz miatt.


Mindenhol nőtt a belvizes területek nagysága, Borsod és Heves megyében húszezer, Hajdú-Biharban 45 ezer hektáron áll a víz. A Hajdú-Bihar megyei Bárándon lehet, hogy el is kell bontatni több, már lakatlan épületet, mert életveszélyessé váltak és az utcára dőlhetnek. A Szabolcs megyei Újfehértón pedig holnap kezdik beoltani az embereket hepatitis ellen, mert a víz több emésztőgödröt is kimosott és így próbálják megelőzni a fertőzéseket.


Újabb területek kerültek víz alá Szabolcsban


Megközelítőleg 15 négyzetkilométerrel nőtt a belvízzel borított területek nagysága Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol így már 415 négyzetkilométer van elöntés alatt - közölte a térségi környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság illetékese hétfőn az MTI-vel.
A felmelegedést minimális mennyiségű csapadék kísérte, ennek köszönhetően csak kisebb mértékben, 10-30 centiméterrel emelkedett a belvízi csatornák vízszintje - mondta Kató Sándor védelemvezető-helyettes.


A kedvezőbb helyzet ellenére azonban még mindig 12 belvízvédelmi szakaszon van elrendelve készültség, nyolc helyen másodfokú, míg négy szakaszon elsőfokú riasztás keretében védekeznek. A 13 szivattyútelep az olvadás hatására az elmúlt napon nagyobb mennyiségű, összesen 2,1 millió köbméter vizet szivattyúzott át a befogadókba.
Harminchat önkormányzat tart fenn készültséget a megyében, a legkritikusabb helyzet továbbra is Újfehértón van - tette hozzá Kató Sándor. Tájékoztatása szerint a szabolcsi városban szerdán tartanak egyeztetéseket a belvízi probléma komplex és hosszabb távú megoldása érdekében.


Egy korábbi felmérés szerint 2-2,5 milliárd forintba kerülne a csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítése a település egész területén.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

2011-01-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite