2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
ItthonA gyermekprostitúció ellen indul program

A gyermekprostitúció ellen indul program


"Értékes vagy", ezt az üzenetet kívánja eljuttatni az Európai Regionális Szervezet (ERGO) a fiatalokhoz annak a programnak a keretében, amelyet Nyitott szemmel a gyermekek védelmében címmel indítottak útjára a gyermekprostitúció, illetve a gyermekek szexuális bántalmazásának megelőzésére - mondta a szervezet elnöke pénteken Budapesten.

gyermekbant

Képünk illusztráció!


Ékes Ilona, fideszes országgyűlési képviselő, aki egyben a szervezet elnöke, a programhoz kapcsolódó konferencia sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az Új Széchenyi Terv révén megvalósuló program keretében iskolákban, nevelőintézetekben, gyermektáborokban tartanak foglalkozásokat. Emellett tanácskozásokkal és felvilágosító programokkal kívánják felhívni a társadalom figyelmét a problémára.


Elmondta, leggyakrabban a 13-14 éves lányok válnak szexuális bántalmazás áldozatává, a fiúk esetében pedig a hetedik életév a legkritikusabb.


Ugyanakkor az Európai Parlament jelentése szerint Európában mintegy 25 milliárd eurós (7400 milliárd forint) bevételt jelent a bűnözőknek az emberkereskedelem. Ennek pedig egy része a gyermekprostitúcióhoz köthető - tette hozzá.


A felvilágosítás annál is inkább fontos, mert a szexuális inzultust elszenvedő gyermekek eseteinek csupán öt százaléka jut el az igazságszolgáltatás valamilyen szintjére - tette hozzá.


Kugler Gyöngyi szakpszichológus, igazságügyi szakértő ennek kapcsán elmondta, hogy évente 300-400 gyermekek szexuális bántalmazásáról szóló esetről van szó. A gyerekek, illetve környezetük sokszor félelemből, vagy a családi kötődés okán nem tesz bejelentést a történtekről.


Németh Ágnes az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési főosztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a gyermekprostitúció tipikusan az a bűncselekmény, amelyet az internet használatával követnek el a bűnözők. Ezért visszaszorítása kiterjedt nemzetközi összefogást igényel. Az esetek felderítésére jelentős erőket mozgat az Interpol és az Europol, hiszen például a szerverek többnyire más országban találhatóak, mint az emberkereskedők, illetve kuncsaftjaik.


Magyarországon évente 50-70 kiskorú prostituáltat találnak a rendőrök. Ők szinte kivétel nélkül valamilyen intézetben nevelkednek, ezért is fontos az ERGO felvilágosító munkája - mondta a főosztályvezető a sajtótájékoztatón.


Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzés Tanács vezetője már a konferencián beszélt arról, hogy a tanács elkészítette a Nemzeti bűnmegelőzési stratégiát, amelyet a kormány szeptember második felében el is fogadott.


A dokumentum egyik fontos célcsoportja az ifjúság, a problémák okát kutatja és azok megoldására keresi a válaszokat. A stratégiához anyagi eszközök is társulnak, így hamarosan megnyílnak a pályázati források - mondta Hatala József.

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

2013-10-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite