2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
ItthonAgyhártyagyulladásban meghalt egy a Balaton Sound-on fesztiválozó lány

Agyhártyagyulladásban meghalt egy a Balaton Sound-on fesztiválozó lány

Fertőző agyhártyagyulladásban meghalt egy fiatal lány a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban; a lány néhány nappal a halála előtt részt vett a Balaton Sound fesztiválon - erősítette meg a kórház orvos igazgatója az erről szóló lapinformációt csütörtökön az MTI-nek. Némedi Mária ugyanakkor óv a pániktól.

mentőautó

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán csütörtökön azt írta: a közösségi oldalon terjedő, a Balaton Sound fesztiválon részt vevők számára szóló felhívás tartalma, amely szerint mindenképpen el kell menniük a háziorvosukhoz vagy az ÁNTSZ-hez, "rémhír".

Az ÁNTSZ azt ígérte, hamarosan részletes tájékoztatást ad.

A Pest megyei kórház orvos igazgatója az MTI megkeresésére azt mondta: a fesztiválozóknak nem kell automatikusan orvoshoz fordulniuk, az ÁNTSZ keresi meg azokat, akik esetleg fertőződhettek. Pánikra nincs ok - hangsúlyozta Némedi Mária.
Az orvos igazgató közölte, mivel az elhunyt hozzátartozói megtiltották a részletes tájékoztatást, a konkrét esetről csak annyi közölhető, hogy a fiatal lány kedden halt meg.

A betegséggel kapcsolatban a szakember kifejtette: a fertőző agyhártyagyulladásnak három típusa - A, B, C - van, de csak az első két típus kórokozója ellen nyújt védelmet az oltás, amelyet nagyon sok szülő igényel a gyermekének. A cseppfertőzéssel terjedő betegség bármelyik típusának kórokozója nagyon sok ember torkában felfedezhető, ám az érintetteknek csak a töredéke betegszik meg, többnyire a legyengült immunrendszerűek.

Magának a betegségnek is kétféle lefolyása lehet - taglalta Némedi Mária. Az első órákban esetleg kialakuló vérmérgezéses, toxikus állapot kivédhetetlen, míg a másik esetben az agyhártyagyulladás kezelhető.

Az elhunyt lány az ÁNTSZ információi szerint a C típusú fertőzésben szenvedett, s betegsége toxikus állapottal járt együtt, ezért nem sikerült megmenteni - mondta az orvos igazgató.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy megfertőződhettek-e mások is, a szakember hangsúlyozta: lehet, hogy a meghalt lány valamelyik fesztiválozótól kapta el a fertőzést, esetleg olyan valakitől, akinél semmilyen tünetet nem okozott a baktérium. Az ÁNTSZ az ilyen esetekre előírt precíz szabályok szerint feltérképezi a lány "kapcsolati hálóját", s megkeresi az érintetteket.
Mivel a fesztivál óta jó pár nap eltelt, a betegség kivédhetetlen változatától ebben a körben már aligha kell tartani - fűzte hozzá Némedi Mária.

Indokolatlannak nevezte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön a Facebook közösségi oldalon terjesztett felhívást, hogy mindazok kapjanak megelőző antibiotikus kezelést, akik részt vettek a Balaton Soundon. A felhívás azt követően jelent meg az interneten, hogy a fesztiválon részt vevő egyik lány kedden fertőző agyhártyagyulladásban meghalt.

A meningococcus baktérium csak közvetlen, szoros kapcsolat révén terjed emberről emberre. Azok, akik a múlt hét végén Zamárdiban tartott fesztiválon vagy utána közvetlen kapcsolatba kerültek a 17 éves budapesti lánnyal, már megkapták a szükséges antibiotikus kezelést; csütörtök délig 69 embert láttak el - közölte az ÁNTSZ az MTI-vel.

A szolgálat hozzátette: a fesztiválon részt vevők körében előforduló további megbetegedésről nincs tudomásuk.

A közlemény szerint a lány első tünetei július 16-án, hétfőn a budapesti otthonában jelentkeztek, másnap kórházba vitték őt.

Állapota azonban nagyon gyorsan romlott, és a szakszerű egészségügyi ellátás ellenére néhány órán belül meghalt. Szerdán a laboratóriumi vizsgálat során a vérmintájában C-típusú meningococcus baktériumot mutattak ki. A lány halálát C-típusú neisseria meningitidis fertőzés következtében kialakuló súlyos vérmérgezés okozta - írták.

A szakemberek részletesen felderítették a lánynak a megbetegedését megelőző napokban folytatott tevékenységét és a kapcsolati hálóját, ezen keresztül pedig a fertőzés által veszélyeztettek körét is. A halálozás helye (Pest megye), a lakóhely (Budapest) és a rendezvény helye (Somogy megye) szerint illetékes kormányhivatalok kistérségi népegészségügyi intézetei az ÁNTSZ-szel szoros együttműködésben folyamatosan végzik a vizsgálatokat.

A meningococcus nevű baktérium járványos agyhártyagyulladást, illetve vérmérgezést okozhat - írta az ÁNTSZ. A C-típusú neisseria meningitis megbetegedés a Magyarországon elérhető, meningococcus elleni védőoltásokkal megelőzhető. Az egészségesek, de a fertőzés által veszélyeztetettek körében az időben elkezdett antibiotikus kezelés megelőzheti a betegség kialakulását, illetve súlyos lefolyását.

A kórokozóval fertőződöttek többsége nem betegszik meg, hanem tünetmentesen hordozza egy ideig a baktériumot. A megbetegedés viszont - mivel a lefolyása gyors - akár "súlyos, életet veszélyeztető" is lehet, ezért az időben elkezdett, szakszerű orvosi kezelés mindenképpen szükséges - hangsúlyozta az ÁNTSZ.

A betegség jellemző kezdeti tüneteként jelentkezhet magas láz, erős fejfájás, levertség, hányinger, hányás, tarkókötöttség (merevség), bőrvérzések. Aki észleli magán a tüneteket, annak az ÁNTSZ azt javasolja, hogy haladéktalanul keresse fel háziorvosát.

Némedi Mária, a kistarcsai Flór Ferenc Kórház orvos igazgatója csütörtökön megerősítette az MTI-nek, hogy az intézményben kedden fertőző agyhártyagyulladásban meghalt egy fiatal lány, aki néhány nappal a halála előtt részt vett a Balaton Sound fesztiválon. Megjegyezte ugyanakkor, hogy mivel a fesztivál óta jó pár nap eltelt, a betegség kivédhetetlen változatától ebben a körben már aligha kell tartani.

Forrás: MTI/ HÍR PORT24

 

 

2012-07-19

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite