2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeA Győrben dolgozó Nógrád megyei szakmunkásokat decemberben választják ki

A Győrben dolgozó Nógrád megyei szakmunkásokat decemberben választják ki


A következő hetekben várják az érdeklődőket, és decemberben választják ki Nógrád megyében azokat a fémipari szakmunkásokat, akik a képzést követően győri és Győr környéki kis- és középvállalkozásoknál dolgoznak majd - tájékoztatta Tamási Ildikó, a Nógrád megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója szerdán az MTI-t.

Nógrád megye, térkép

A most induló, 320 millió forint költségű kísérleti program keretében 160 Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei álláskeresőt alkalmaznak a nyugat-magyarországi vállalkozásoknál. Győr-Moson-Sopron megyében eddig húsz vállalkozás jelezte, hogy alkalmazza a szakembereket.

Tamási Ildikó elmondta: Nógrád megyében közel ezer ember szerepel an nyilvántartásban olyan végzettséggel, amelyeket a győri vállalkozások keresnek.

A TÁMOP programban szintén képeznek hegesztőket, forgácsolókat, minősített hegesztőket, szerkezetlakatosokat, CNC forgácsolókat, ívhegesztőket, ezeket a képzéseket közel száz álláskereső most fejezi be - tette hozzá.

A kísérleti programról elmondta: a két megyéből 160 ember munkába állítását tervezik, Nógrádban ez 50 személyt jelent, a három hónapos - az érintett vállalkozásnál zajló - tanfolyamon pedig 60 jelentkező vesz részt, ekkor választják ki az embereket a munkáltatóval közösen.

Az igazgató ismertette: akik vállalják, hogy jelenlegi lakhelyüktől, megszokott környezetüktől távol dolgoznak, komplex segítséget kapnak, hiszen az álláskeresőket nemcsak munkalehetőséggel, hanem lakhatási támogatással is segítik. Ez 18 hónapos, csökkenő intenzitású támogatást jelent: az első hat hónapban 70 ezer, a másodikban 50, az utolsó hat hónapban 40 ezer forint a maximális támogatás.

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

 

2012-11-14

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite