2018. szeptember 24., hétfő - Gellért
Keresés a tartalomban
ItthonA Jobbik felháborodását fejezte ki a gyulafehérvári magyarokat ért támadás miatt

A Jobbik felháborodását fejezte ki a gyulafehérvári magyarokat ért támadás miatt

A Jobbik felháborodását fejezte ki a gyulafehérvári magyarokat ért támadás miatt és határozott lépéseket vár a kormánytól.

Jobbik Logo

Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének vezetője - felidézve a történteket - azt írta, hogy bár az elkövetők közül többeket már elfogtak, "az eset ismét rávilágít arra a szomorú tényre, hogy Romániában a mai napig is létezik a - számos esetben a román politikai erők által szított vagy bátorított - szélsőséges magyarellenesség".

Az ellenzéki párt határozott lépéseket vár a kormánytól, Magyarországnak világossá kell tennie, hogy minden körülmények között kiáll azokért a magyar emberekért, akik magyarságukért bárhol a világon bántalmazást, megkülönböztetést vagy bármilyen hátrányt szenvednek el - fogalmazott Szávay István, aki szerint az ehhez hasonló kérdésekben elsősorban nem tájékozódni, nem tárgyalgatni kell és főleg nem a jószomszédi viszonnyal kell törődni, hanem az ott élő magyar közösség védelme érdekében egyértelmű elvárásokat kell megfogalmazni Romániával szemben.

Sürgetik egyúttal a Jobbik programjában felvállalt és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által egy éve megígért nemzeti jogvédő iroda mielőbbi felállítását, amely konkrét segítséget nyújthatna a hasonló, magyarellenes atrocitások áldozatainak - közölte a jobbikos politikus.

Hétfőn internetes honlapján a Keresztalja című katolikus hetilap arról számolt be, hogy román huligánok egy csoportja baseball-ütővel megverte Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát. A Kolozsváron szerkesztett lap honlapján azt írta, hogy az eset szombat este történt, a konfliktus abból adódott, hogy a rektor le szerette volna fényképezni a három román fiatalt, amint éppen kővel dobálták be az épület ablakait.

Az ittas állapotban levő fiatalok ekkor nekiestek a rektornak, szidalmazni kezdték magyarsága miatt, és a náluk levő baseball-ütővel két csapást mértek rá, egyet a hátára, egyet pedig a fejére. Információk szerint Oláh Zoltán elvesztette eszméletét, sebeit a sürgősségi részlegen varrták össze. A rektor feljelentést tett a rendőrségen, a három támadóból kettőt elfogtak, ők szabadlábon védekezhetnek.

 

Forrás : MTI / HÍR PORT 24

 

2011-06-21

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite