2018. szeptember 23., - Tekla
Keresés a tartalomban
BulvárAlaptalanul vádolták Radics Gigit

Alaptalanul vádolták Radics Gigit


Tovább versenyezhet az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyében, A Dal című showműsorban a Radics Gigi által előadott Úgy fáj című produkció, amelyet az elmúlt napokban plágiumgyanúval illettek - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap sajtóirodája az MTI-vel csütörtökön.

radicsgigidal


A Dal című verseny döntőjét szombaton tartják, Radics Gigi egyike annak a nyolc előadónak, aki bejutott a fináléba. Az énekesnő által előadott dallal kapcsolatban sajtóhírekben felmerült, hogy egy román énekesnő, Paula Seling Timpul című számáról koppinthatták. Az MTVA az elmúlt 48 órában szakértő bevonásával alaposan kivizsgálta az ügyet és mindezek alapján döntött Radics Gigi további versenyzése mellett.


"Az MTVA által felkért zenei szakértő, Victor Máté állásfoglalása és a román énekesnő menedzsmentjének véleménye alapján az MTVA és A Dal zsűrije azt a döntést hozta, hogy a Radics Gigi által előadott Úgy fáj című dal továbbra is versenyben marad" - olvasható a közleményben.


Az összegzés idézi Victor Mátét, az ilyen ügyekben véleményt hozó Szerzői Jogi Szakértő Testület által is sokszor felkért szakértőt, aki összehasonlította a két számot. "A két dal szerkezete, kompozíciós felépítése, hangszerelése nem mutat semmi hasonlóságot. Hasonlóság csak egyetlen elemben fedezhető fel, a refrén első négy ütemének dallamában. [...] Szándékos másolást semmiképp sem feltételeznék, mivel mindösszesen 3, illetve 4 hangot használó, igen egyszerű, patronszerű motívumokról van szó. Ilyen kevés hang esetében - különösen egy ilyen, zenei közhelyeket szívesen használó műfajban - a hasonló fordulatok születésének matematikai valószínűsége is hatványozott" - írta véleményében a neves zeneszerző.


Victor Máté szerint "ilyenek könnyen megszülethetnek bárkinek az agyában, anélkül, hogy a szerzők ismernék egymás munkásságát. S mivel a hasonlóság mindössze két ütemben (s annak ismétlésében) érezhető, és mivel azon belül is vannak azért eltérések, a dolgot a véletlennek tulajdonítom".


A Dal című showműsor szombati döntőjében nyolc produkciót láthat a közönség: előadja dalát Kállay-Saunders András, Rácz Gergő, Cserpes Laura, Keresztes Ildikó, Vastag Tamás, Radics Gigi, ByeAlex, valamint az Agárdi Szilvia-Pál Dénes duó. A Dal győztese képviseli Magyarországot az idei, 58. Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között a svédországi Malmőben.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24
MTI Fotó: Zih Zsolt

 

2013-02-28

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite