2018. szeptember 26., szerda - Jusztina
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeA legbátrabb város ünnepe Balassagyarmaton

A legbátrabb város ünnepe Balassagyarmaton


A megszálló cseh katonaság 98 évvel ezelőtti kiűzésére emlékeznek vasárnap Balassagyarmaton. Az 1919. január 29-ei helytállás miatt az Országgyűlés 2005-ben a Civitas Fortissima, azaz a Legbátrabb város címet adományozta a Nógrád megyei városnak.

balassagyarmatfoter


A megemlékezés részeként délelőtt koszorúznak a városi temetőben az 1919-es hősök sírjánál, majd a MÁV-emléktáblánál a vasútállomáson. A rendezvényeken a Balassi Bálint Gimnázium és a Dózsa György Általános Iskola diákjai működnek közre.


A központi ünnepségen, a Civitas Fortissima téren Medvácz Lajos (Fidesz) polgármester mond beszédet, majd ünnepi képviselő-testületi ülésen adják át az önkormányzat elismeréseit a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban.


A város díszpolgára címet idén Oravecz Tibor, a Delta-Tech Mérnöki Iroda Kft. vezérigazgatója kapja. Pro Urbe-díjat adnak át Nagy Márta festőművésznek, Szép József nőgyógyász főorvosnak, Csegezi Tamásnénak, a Magyar Posta filatéliai osztálya nyugalmazott vezetőjének és Tóth Andrásnak, a Xénia Aluradiátor és Szerkezetgyártó Kft. ügyvezető igazgatójának.


Az első világháború után a balassagyarmati polgárok Vizy Zsigmond százados katonáihoz csatlakozva 1919. január 29-én fegyvert fogtak, és kiverték a megszálló cseh csapatokat. Ezzel megakadályozták, hogy az újonnan megalakult Csehszlovák Köztársaság hadserege még délebbre tolja az ország határait, és elérték, hogy Balassagyarmat Magyarország része maradjon. Január 29. Balassagyarmat hivatalos ünnepe 1998 óta.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2017-01-25

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite