2018. szeptember 18., kedd - Diána
Keresés a tartalomban
ItthonAljas indokból elkövetett emberölés: Márciusban kezdődik a romagyilkosságok büntetőpere

Aljas indokból elkövetett emberölés: Márciusban kezdődik a romagyilkosságok büntetőpere


A négy gyanúsított kilenc helyszínen intézett támadást romák ellen, összesen 78 lövést adtak le, hét helyszínen összesen tizenegy Molotov-koktélt hajítottak el. A jövő hónapban kezdődik meg a romagyilkosságokkal vádolt, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő négy férfi büntetőpere a Pest Megyei Bíróságon - mondta az MTI érdeklődésére Kende Katalin, a bíróság szóvivője kedden.

Romagyilkosságok


Azt még nem tudni, melyik napon kezdődik a per - közölte a szóvivő, hozzátéve, hogy a határnapot leghamarabb a jövő héten jelölik ki. Kende Katalin az MTI-nek korábban elmondta: a Pest Megyei Bíróság budapesti, Thököly úti épületében öttagú bírói tanács részvételével, Miszori László bíró vezetésével zajlik majd a hat halálos áldozatot követelő ügyben induló tárgyalássorozat.


A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kilenc bűncselekmény ügyében folytatott eljárást: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, tavaly február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak romákra.
A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, míg Nagycsécsen egy testvérpár, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves apa és 5 éves kisfia vesztette életét.


A négy gyanúsított kilenc helyszínen intézett támadást romák ellen, összesen 78 lövést adtak le, hét helyszínen összesen tizenegy Molotov-koktélt hajítottak el. A bűncselekmények során a hat halálos áldozaton kívül öten életveszélyesen megsérültek. A nyomozók szerint összesen 55 ember testi épségét veszélyeztették a gyanúsítottak.


A támadássorozattal gyanúsítható, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő négy férfit: K. Árpádot, K. Istvánt, P. Zsoltot és Cs. Istvánt 2009 augusztus 21-én, három héttel a kislétai támadás után, egy debreceni szórakozóhelyen fogták el. A bírósághoz benyújtott vádirat szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott 2007 végén, 2008 elején arra az elhatározásra jutott, hogy "mivel az igazságszolgáltatás nem megfelelően látja el feladatát a romák által elkövetett bűnesetek kapcsán", saját kezébe veszi a "rendcsinálást": fegyveres támadásokat hajtanak végre romák lakta házak ellen, hogy félelmet keltsenek az ott élőkben, illetve felhívják a figyelmet a fenti "problémára". Mivel a végrehajtásához fegyverük és fegyvertartási engedélyük nem volt, 2008. március 7-én bűncselekménnyel szereztek ilyen eszközöket.


A vádiratban az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, és 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntettével, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével vádolja az ügyészség.
Az elsőrendű vádlott, K. Árpád esetében foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés, míg a negyedrendű vádlott, Cs. István esetében előre kitervelten, aljas indokból, több emberen bűnsegédként elkövetett emberölés bűntette is vádpontként szerepel.


A gyanúsítottakat a legszigorúbb fogva tartási szabályok szerint, úgynevezett plusz IV-es fokozatú biztonsági előírások mellett őrzik fővárosi és Pest megyei börtönökben.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2011-02-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite