2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
ItthonAlkotmánybírósághoz fordul a szabálysértési törvény miatt az MSZP

Alkotmánybírósághoz fordul a szabálysértési törvény miatt az MSZP


Lendvai IldikóA szabálysértésekről szóló törvény a fiatalkorúakat érintő rendelkezéseinek megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól az MSZP, hogy a jövőben fiatalkorúak ne kerülhessenek börtönbe egy tábla csokoládé ellopásáért.


Lendvai Ildikó szerint a jogszabály-módosítás „embertelen, igazságtalan, nélkülözi a hétköznapi irgalmat és a kívánt céljának sem felel meg". Úgy fogalmazott, hogy az intézkedés következményei éppen nem a nagyobb biztonságot, hanem gyerekek bűnözővé válását segítik elő. Emlékeztetett arra, hogy augusztusban a törvény hatályba lépése után bizsulopáson ért 15 éves lányok kerültek egy „nagyon ostoba és nyilván elítélendő gyerekcsínyért, de mégis csak gyerekcsínyért" fogdába majd pszichiátriai intézetbe.


Véleménye szerint ez a törvény iskola helyett a „bűnözés iskolájába" vezeti a gyerekeket. Felhívta a figyelmet arra, hogy az egyik megyei bíróság elnöke kijelentette, az új törvény értelmében átlagosan 20-30 perc jut majd egy-egy eset tárgyalására. Lendvai Ildikó szerint miután a törvény semmiféle különleges elbírálást nem ad fiatalkorúak esetében, ezért húsz perc alatt dőlhet egy-egy gyerek sorsa. Aggasztónak nevezte azt is, hogy a törvény vagyoni helyzet alapján is szelektál. Abban az esetben, ha a bíró pénzbírságot szab ki a szabálysértésért, de azt a gyermek családja nem tudja kifizetni, akkor a fiatalkorú elkövetőt mégis börtönbe lehet zárni.


Hangsúlyozta, semmit sem szabad ellopni, de feltette a kérdést, hogy a törvénymódosítás valóban a közbiztonságot szolgálja-e. Megjegyezte, hogy a törvénymódosítás hatályba lépésétől szeptember végéig 300 fiatalkorú került a törvény elé szabálysértésért. Hangsúlyozta, hogy nem ennyi gyermeket zártak börtönbe, de ennyit „fenyegetett egy-két hónap alatt ez a veszély". Egyúttal félőnek nevezte, hogy a jövőben a bírók élni fognak az elzárás lehetőségével.


Forrás: MTI

2010-10-17

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite