2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
ItthonAlkotmánymódosítás - Együtt 2014, PM: ne szavazzák meg a javaslatot!

Alkotmánymódosítás - Együtt 2014, PM: ne szavazzák meg a javaslatot!


Az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért (PM) szövetsége felszólítja a kormánypárti képviselőket, hogy hétfőn a parlamentben ne szavazzák meg az alaptörvény negyedik módosítását.

bajnai1023


A két párt közös, MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozzák: az alaptörvény negyedik módosításával a Fidesz-KDNP olyan alaptörvényt kényszerítene az országra, ami az ő hatalmi érdekeit védi a polgárok szabadságával szemben. Ez a módosítás nemcsak egy módosítás a sok közül: ez maga az alkotmányosság felszámolása - áll a közleményben. A Fidesz-KDNP ezzel a döntéssel a szemétbe dobná az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi döntéseit, amelyek rendszerváltás óta védték a polgárok szabadságát és biztonságát, és amelyek megalapozták azt a megkülönböztetett bizalmat, amivel a magyarok fordultak e testület felé - írják.


Szerintük a módosítás azért is az alkotmányosság felszámolása, mert kormánytöbbség az Ab által alkotmányellenesnek nyilvánított törvények egész sorát emelné be az alaptörvénybe, valamint mert a hatalom önkényét erősíti, a polgárok jogaival és szabadságával, egyebek között a választás, a hitélet, a tanulás és a családi együttélés szabadságával szemben. Az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért szövetsége reméli, akad majd legalább néhány olyan kormánypárti képviselő, akinek lesz elég bátorsága, hogy "pártja önkényuralmi törekvései helyett a magyar polgárok jogait válassza" - fogalmaz a közlemény.


Az alaptörvény negyedik módosításáról várhatóan hétfőn szavaz majd az Országgyűlés. A parlament keddi ülésén elfogadott módosító javaslatokkal több ponton is átírták a korábban tervezett szöveget. Az elfogadott módosító javaslatok egyike egyértelművé teszi az alaptörvény hatályba lépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályvesztését, rögzíti azonban, hogy ez nem érinti az ezek által kifejtett joghatásokat. Az alkotmányügyi bizottság indoklásában hangsúlyozta, a módosítás továbbra sem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az Ab egy korábbi határozatával azonos következtetésre jusson, de lehetővé teszi azt is, hogy korábbi döntéseivel ellentétes megállapításokat tegyen.


Törölték a tervezett alkotmánymódosítás szövegéből azt a passzust, amely alapján a legfőbb ügyész jogosult arra, hogy az általános illetékességűtől eltérő, azonos hatáskörű bíróság előtti vádemelésre adjon utasítást bizonyos ügyekben. A fideszes Lázár János javaslatára elfogadták azt is, hogy az országgyűlési és az európai parlamenti választást megelőző kampányidőszakban politikai reklámot csak a közmédia tehessen közzé, a listát állító pártoknak egyenlő feltételekkel. A politikai hirdetések alkotmánybeli szabályozásának előzménye, hogy az Ab január elején a sajtószabadság súlyosan aránytalan korlátozásának minősítette, hogy a választási eljárási törvény szerint a kampányidőszakban kizárólag a közmédiában lehet politikai reklámokat közzé tenni.


Rögzítették azt is, hogy alkotmányjogi panasz kezdeményezhető az egyházügyi törvény rendelkezéseivel szemben. A parlament döntése alapján a rokkantság és a fogyatékosság kifejezés is szerepelni fog az alaptörvény azon bekezdésében, amely jelenleg úgy szól: anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-03-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite