2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeA magyar kultúra napja - Programok Nógrád megyében

Az_igazsag_jar_Onnek_ezo

HIRDETÉS

A magyar kultúra napja - Programok Nógrád megyében


Salgótarjánban egyszerre ünneplik a magyar kultúra napját és zárják le a várossá válás 90. évfordulójára szervezett 2012-es emlékévet január 27-én.

salgot


Ezen a napon tartja záró ülését a Salgótarján 90 éve Város Emlékév emlékbizottsága, majd Birkás Babett képzőművész alkotásaiból nyitnak meg kiállítást a József Attila Művelődési és Konferencia Központban. Itt tartják a díszünnepséget is, amelyen bemutatják a Kincses Nógrád című színpadi játékot a Zenthe Ferenc Színház és a Nógrád Táncegyüttes közreműködésével. A magyar kultúra napjára készített előadás a nógrádi táj folklórjából és irodalmából merítve mutatja be a palóc gondolkodásmód és érzelemvilág jellegzetes vonásait.


Szécsényben a Dűvő Együttes, Kubinyi Júlia és Benko Fruzsina Borbála lép fel a művelődési központban 21-én, az ünnepségen Hrubik Béla, a Csemadok országos elnökségének tagja mond köszöntőt. Balassagyarmaton azt is megünneplik a kultúra napján, hogy a városi Palóc Múzeum a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) tagintézményévé vált. A rendezvényen Csorba László, a MNM főigazgatója mond köszöntőt, Lengyel Ágnes balassagyarmati igazgató ismerteti a múzeum terveit, a múzeum történetét pedig korabeli dokumentumok idézeteivel elevenítik meg.


A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2013-01-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite