2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
ItthonA Mátrai Erőművet is bővítenék

A Mátrai Erőművet is bővítenék


A Mátrai Erőmű korábban már előkészített, de meg nem épített 400-450 megawattos blokkjának megvalósítását javasolja az Energiapolitika 2000 Társulat.

matrai_eromu


A szakmai szervezet elnöksége az MTI-hez szombaton eljutatott közleményében azt állítja, ezzel érdemben csökkenteni lehetne a magyar gazdaság importfüggését, és növelni az ellátásbiztonságot még az új paksi egységek üzembe helyezése előtt. Nemcsak a nemzeti lignitvagyon hasznosulhatna így a továbbiakban is, hanem a beruházással új, hosszú távon piacképes termelőegységek és új munkahelyek is létrejönnének - érvelnek.


A közlemény emlékeztet arra, hogy 2013-ban 9100 megawatt volt a magyarországi beépített erőművi kapacitás, ebből mintegy kétharmad az üzembiztosan igénybe vehető teljesítőképesség. Tavaly a 6400 megawattot is meghaladó bruttó csúcsterhelés mellett már csak a behozatali többlet jelentette a biztonságot a hazai ellátásban. Az elöregedett erőművek várható leállása miatt a 2020-ig hátralévő hat évben legalább 1500 megawatt új kapacitást kellene üzembe helyezni, ami a megújuló forrásra alapozott áramtermelés növelésével nem lehetséges - hívják fel a figyelmet.


A kialakult helyzetben felértékelődik az egyetlen jelentős hazai ásványvagyon, a lignit - mutat rá a szövetség, hozzátéve: rekonstrukció és fejlesztés nélkül azonban az erőmű nem üzemeltethető, a német tulajdonosok pedig nem fejlesztik a mátrai erőművet. Ehelyett pénzügyileg „lerabolják" az erőművet, majd a „romokat" felajánlják a magyar államnak - fogalmaznak a közleményben.


Az Energiapolitika 2000 Társulat szerint az állami finanszírozás, illetve a jelenlegi tulajdonosnak nyújtott kedvező kormánykölcsön jelenthetne megoldást, de a jelenlegi tulajdoni arányok megtartásával, tőkeemeléssel is végre lehetne hajtani a Mátrai Erőmű fejlesztését.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2015-01-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite