2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
Üzleti negyedA Mol vitte a prímet

A Mol vitte a prímet


TőzsdeA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 335,30 pontos, 1,34 százalékos emelkedéssel, 25.322,96 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 24,9 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző napi záráshoz képest. A BUX 25 ezer forint fölött kezdett és egész nap ott is maradt és több mint két éves csúcsot döntött meg. A tőzsde mutatója ugyan 2010. március 25-26-án néhány ponttal átlépte a 25 ezer pontos határt, de 25.100 pont fölött utoljára 2008. január 15-én járt, amikor a maximum értéke 25.178,01 pont volt.

Rózsa Balázs, az OTP részvénypiaci elemzője kiemelte, hogy a vevők határozták meg a keddi kereskedést. Magas forgalomban lényegében minden részvény árfolyama töretlenül emelkedett. A vezető részvények közül kedden a Mol "vitte a prímet", a nap nyertese az olajpapír volt. A piacon ugyan újra feléledtek a görög aggodalmak, ami az euró piacára igen, de a részvénypiacra nem hatott. Az elemző szerint kérdés, hogy meddig tart a tőzsdéken a rali, szerinte minden "túlvett", eladó nincs, csak vevő. Úgy tűnik - mondta Rózsa Balázs -, "hogy a forduló, de még a megálló sem jött el a részvénypiacokon".

Szatmári Tamás, a Raiffeisein Bank Zrt. üzletkötője nem látja okát a töretlen optimizmusnak. Szerinte minden részvény túlértékelt. Eladó nincs, csak vevő a piacon - mondta a bróker, aki szerint a Rába árfolyamát az emelte, hogy a papír bekerült a BUX-kosárba, ezért a befektetési alapok vásárolják a részvényt. A Mol 470 forinttal, 2,27 százalékkal 21.200 forintra erősödött, 4,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 91 forinttal, 1,27 százalékkal 7.270 forintra nőtt, forgalmuk 13,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,25 százalékkal 815 forintra emelkedett, forgalma 3,7 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 420 forinttal, 0,97 százalékkal 43.805 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 93,1 millió forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,02 százalékkal 21.690 forintra csökkent.

A Rába kedden másfél éves csúcsra került, a kereskedést az áremelkedés mértéke miatt rövid időre fel is függesztették. A részvény 9,4 százalékos emelkedéssel 1.040 forinton zárt. A Rába utoljára 2008. október 9-én járt ezer forint felett. Akkor a részvény napi maximuma 1.069 forint, a záróára pedig 1.048 forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.226,41 ponton zárt kedden, ez 30,63 pontos, 1,39 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

2010-04-06

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite