2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
ItthonA paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáról is tárgyal ma a parlament

A paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáról is tárgyal ma a parlament


A paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról szóló javaslatot is megtárgyalja mai ülésnapján az Országgyűlés.

Parlament2


A Ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd négy javaslat vitája lesz napirenden. A képviselők elsőként arról a javaslatról mondhatják el a véleményüket, amely Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert hatalmazhatja fel, hogy rendeletben módosítsa az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) szabályait.


Vita lesz arról az indítványról is, amely a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel függ össze, és az egyoldalú kamat-, költség-, illetve díjemeléssel szembeni fellépés részletszabályait tartalmazza. Harmadikként a polgári perrendtartás módosítása kerül napirendre, amely új, a sajtó-helyreigazítási perhez hasonló eljárás védené a képmáshoz és hangfelvételhez fűződő személyiségi jogokat.


Ezt követően arról a Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett törvényjavaslatról kezdődik vita, amelynek hatálya minden olyan beruházási tevékenységre kiterjed, amely a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásához kapcsolódik, beleértve az építmények és berendezések tervezését, beszerzését, létesítését, üzembe helyezését, valamint az üzemeltetésre történő előkészítést. A törvényjavaslat az alapvető rendelkezések között szögezi le, hogy a beruházás nemzetgazdasági szempontból különös jelentőséggel bír. A legjelentősebb módosítások közé tartoznak az engedélyezési eljárással kapcsolatos kérdések, de kitér a dokumentum munkajogi és sugárvédelmi területekre is.


Az Országgyűlés rendhagyó munkarenddel folytatja tavaszi ülésszakát: a képviselők pénteken kezdődő háromnapos ülésükön tárgyalhatnak a megélhetési bevándorlás visszaszorításáról, valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) veszélyeiről.

 

Forrás: MTI/NÓGRÁD24

 

2015-02-18

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite