2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
ItthonA pártokat is a személyi jövedelemadóból támogatná Szili Katalin

A pártokat is a személyi jövedelemadóból támogatná Szili Katalin


Szili Katalin független országgyűlési képviselő azt kezdeményezi, hogy a pártok finanszírozását kizárólag a személyi jövedelamadó további egy százalékának felajánlásából biztosítsák.

Szili Katalin

A volt házelnök, jelenleg a Szociális Unió elnöke az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében jelentette be, június 1-jén törvényjavaslatot nyújtott be elképzelésükről, amellyel a jövőben nem csak az országgyűlési választásokon legalább 1 százalékos szavazatarányt elért erők, hanem valamennyi bejegyzett párt támogatást kaphat.

Mint emlékeztet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint évente mintegy 15 milliárd forintot lehet felajánlani az szja-ból, a tényleges felajánlások összege pedig a civil szervezetek esetében mintegy 9 milliárd forint, míg az egyházaknál 5 milliárd forint évente. Szili Katalin szerint ennek alapján, javaslatukkal lehet fedezni a pártok finanszírozását, hiszen az idei költségvetésben 3,8 milliárd forintot szánnak erre a célra.

ezo_banner

hirdetés

A politikus úgy véli: az szja-felajánlások lehetővé teszik, hogy valamennyi bejegyzett párt tényleges társadalmi támogatottságának megfelelő finanszírozásban részesüljön. A Szociális Unió vezetője emellett hangsúlyozza, a választópolgárok felajánlásaikkal évente értékelhetik a pártok tevékenységét.

Szili Katalin javaslata továbbra is fenntartaná a parlamenti frakciók állami költségvetési finanszírozását, valamint a pártfinanszírozás kampányidőszakokra vonatkozó szabályait.

Orbán Viktor május közepén, a költségvetés nehéz helyzetére hivatkozva vetette fel, hogy 2013-ban és 2014-ben függesszék fel az összes párt közpénzből történő finanszírozását. Az ellenzéki pártok tiltakoztak az elképezelés ellen, a Transparency International pedig úgy foglalt állást, hogy a pártok állami támogatásának megvonása súlyos korrupciós kockázatot jelentene.

 

Forrás: MTI/ HÍR PORT24

 

 

2012-06-05

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite