2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeA pásztói kistérség is a szabad vállalkozási zóna része lesz Nógrád megyében

A pásztói kistérség is a szabad vállalkozási zóna része lesz Nógrád megyében


Nógrád megyében négyre bővül a szabad vállalkozási zónába sorolt kistérségek száma; a döntés eredetileg a szécsényi, a salgótarjáni és a bátonyterenyei térséget érintette, de a kormány határozata értelmében bekerül az adókedvezményben és plusztámogatásban részesülő övezetbe a pásztói kistérség is - tájékoztatta Becsó Zsolt, a Nógrád megyei önkormányzat elnöke, fideszes országgyűlési képviselő kedden az MTI-t.

Becsó Zsolt003

Becsó Zsolt emlékeztetett: a kormány év elején 47 szabad vállalkozási zónát alakított ki Magyarországon a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben.

"Egyrészt örömmel üdvözöltük, hogy köztük lehet három nógrádi kistérség, másrészt már akkor megfogalmaztuk, hogy szeretnénk kiterjeszteni a zóna határát Pásztó irányába" - mondta, hozzátéve: szakmai anyagot juttattak el a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkárságára, ugyanezt megtette a pásztói kistérség is, az érdekérvényesítés pedig eredményes volt.

A napokban a kormány úgy döntött, hogy 12 kistérségből 177 új településsel bővül a zónába sorolt települések köre - tette hozzá Becsó Zsolt.

Elmondta: a kormány ezzel újabb nagy lehetőséget biztosít Nógrád megye felzárkóztatására, a nógrádiak pedig ezen az úton akarnak továbbhaladni.

 

Forrás:MTI/HÍR PORT24

 

 

2013-05-14

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite