2018. november 18., - Jenő
Keresés a tartalomban
ItthonA patikák harmada bezárhat

A patikák harmada bezárhat


gyogyszertarBezárhat a patikák egyharmada, ha hatósági árasak lesznek a gyógyszerek, és ennek részeként az egészségbiztosító egységesen 20 százalékkal, jövőre 35 százalékkal kevesebbet fizet a gyártóknak a támogatott orvosságokért - írta szakértői véleményekre hivatkozva a Népszabadság szerdai száma.


A napilap arról számolt be, hogy megtették tétjeiket a cégek a kormány gyógyszerpiaci megszorító csomagjára. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (IGYE), miközben pontosítást kért a kormányzati javaslatról, határozottan elutasított minden hatóságiár-csökkentési kísérletet. A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (Magyosz) egyelőre nem akart részletekről beszélni, várják a kormány válaszát.


Nagy Anna kormányszóvivő korábban bejelentette: nem lehetnek tekintettel a Magyosz által önként vállalt 25 milliárdos válságadó megcímkézésére. A szervezet azzal a feltétellel ajánlotta az összeg befizetését, hogy azt a kormány az egészségügyi bérekre fordítja. Nagy Anna szerint ehhez csak a gazdaság stabilizálása teremthet alapot.


A kormányszóvivő a Népszabadságnak elmondta: mintegy 30 javaslat érkezett hétfő estig a gyártóktól és a szakmai szervezetektől, ezeket még most dolgozzák fel. A kormány április végén dönt, és ahogy fogalmazott, nyitottak a gyártók javaslataira. Csak a sarokszámokat vésték kőbe, valamint azt, hogy a betegek terhei nem nőhetnek - tette hozzá.

 

Forrás: Népszabadság/HÍR PORT24

2011-04-13

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite