2018. november 14., szerda - Aliz
Keresés a tartalomban
ItthonÁrvíz - Áder: a jövőben az eddig mért rekordoknál is nagyobb vízállásokra kell felkészül

Árvíz - Áder: a jövőben az eddig mért rekordoknál is nagyobb vízállásokra kell felkészülni


Áder János köztársasági elnök feleségével, Herczegh Anitával együtt a Magyar Honvédség egyik Mi-17-es helikopterén a levegőből szemlélte meg szombat délután az árvíz által leginkább fenyegetett térségeket és településeket. A köztársasági elnök a helyzet egyik tanulságának nevezte, hogy a jövőben rekordmagasságú, szélsőségesen gyors folyású árvizekre lehet majd számítani.

aderjanosegy


Az államfőt szállító helikopter a budaörsi repülőtérről indult el a szemlére, és mintegy húsz percnyi repülés után Komárom magasságában érte el a Dunát. A gép ezután Mecsér, Nagybajcs, majd Győrújfalu felé vette az irányt. Több helyen is jól látható volt, hogy a folyó kilépett medréből, elárasztva a környező mezőket. Áder Jánost az útra elkísérte Baross Károly, az Országos Vízügyi Főigazgatóság országos műszaki irányító törzsének helyettes vezetője, és út közben tájékoztatta az áradás okozta problémákról.


A gépet többen is fogadták a falu lakosai közül. A katasztrófa sújtotta településen a hangulat a kívülről érkezettek számára nyugodtnak tetszett, ezt Molnár Csaba (független) polgármester is megerősítette. A polgármester a köztársasági elnöknek beszámolt arról, hogy Kisoroszinak korábban is többször szembe kellett néznie az árral, ezért már felkészültek. 2006-ban védőmű épült, amelyet azóta is karban tartanak, és most meg is erősítették. A töltést, amelyre később Áder Jánost is kikísérte, szombat délig 920 húsz centis vízmagasságig építették fel. A tetőzéskor legfeljebb 895 centiméterre számítanak - mondta el.


Áder János újságíróknak nyilatkozva a helyzet egyik tanulságának nevezte, hogy a jövőben rekordmagasságú, szélsőségesen gyors folyású vizekre lehet majd számítani. Éppen ezért a korábban mért legnagyobb szinteknél is magasabb vízállások ellen kell majd védekezni az országos számos pontján - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a mostani védekezés is extra nehézségeket okozott, és az áradat levonultát követően tartósan meg kell erősíteni a védvonalnak azokat a részeit, amelyek most gyengének bizonyultak.


Emlékeztetett: Győrújfalunál is az okozza a problémát, hogy egy visszabontott töltést kellett gyorsan újraépíteni. Ha egy év múlva jött volna ez az ár, akkor ott az új védőművek megfelelően tudták volna biztosítani a védelmet - tette hozzá. Ezért ezeket a munkákat el kell végezni, és ahol lehet uniós forrásokat kell hozzájuk igénybe venni - hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Forrás:MTI/HIR PORT24

 

2013-06-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite