2018. november 16., péntek - Ödön
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeÁRVÍZ - A főváros II. és V. kerülete is gyűjti az adományokat az árvízkárosultaknak

ÁRVÍZ - A főváros II. és V. kerülete is gyűjti az adományokat az árvízkárosultaknak


Borsod mellett Nógrád megyében is nagy károkat okoz az árvíz, ezért a főváros II. kerületének polgármestere úgy döntött, 1 millió forintot adományoz és kedden számlát is nyitott a támogatások fogadására. Az V. kerületi Fidesz nőtagozata pedig a borsodi bajbajutottaknak gyűjtött, és kedden már le is vittek Miskolcra 40 zsáknyi adományt.

árvíz01

Több mint egy tucat nógrádi település is bajba került az árvíz miatt, és több száz ember kényszerült elhagyni otthonát - mondta kedden Becsó Zsolt, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke annak kapcsán, hogy együttműködést kötött Láng Zsolttal, a II. kerület polgármesterével. Bár Borsodban a legnagyobb a baj, a károk az első becslések alapján Nógrádban is meghaladják az 1 milliárd forintot. Hozzátette: épp ezért hálásak a II. kerület vezetésének, amely 5 helyszínen gyűjti a természetbeni adományokat, ruhát, tartós élelmiszert, játékokat és tisztítószert, illetve a pénzbeli támogatások fogadására külön számlaszámot is nyitott. A Nógrád Megye árvízkárosultjainak megsegítéséért nyitott számla száma: 12031005-00156762-01600004.

Az V. kerületi Fidesz nőtagozata, a belvárosi polgármester felesége, Rogánné Gaál Cecília kezdeményezésére az elmúlt napokban gyűjtötte össze a kedden Miskolcra szállított 40 zsák adományt. Ebbe főleg ruhanemű, ágynemű, tisztító-, tisztálkodási és fertőtlenítő szer és tisztálkodási szer került. Az adományt a borsodi megyeszékhelyen a jezsuiták osztják majd szét a bajbajutottaknak. A gyűjtés során az egyik magyar élelmiszer bolthálózat is felajánlott 4 raklapnyi ásványvizet, amit szintén Miskolcra szállítottak.

Keddtől naponta 1000 adag meleg ételt oszt ki az árvíz sújtotta térségben a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége. A melegételen kívül édességet is osztanak a gyerekeknek. A munkában csaknem 30 önkéntes vesz részt. Az ételosztás fenntartásához felajánlásokat is várnak, amelyeket a 10201006-50280678, az Ételt az Életért Alapítvány számlaszámára lehet megtenni.

 

2010-06-09

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite