2018. november 19., hétfő - Erzsébet
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeÁrvízhelyzet Nógrád megyében képgalériával

Árvízhelyzet Nógrád megyében - képgalériával


A folyamatos esőzésnek köszönhetően sajnos megyénkben is sok helyen okoztak és okoznak most is problémát a medrükből kilépő patakok és folyók. Sajnálatos módon a jelenlegi helyzet sem mondható jónak, hiszen az időjárás előrejelzések alapján továbbra is nagy mennyiségű esőt jósolnak a szakemberek kedd estéig. A Nógrád megyei Katasztrófa Védelem sajtóügyeletese, Szeles Péter elmondta jelenleg a megyében sehol nincs a víztől elzárt település.

árvíz06

Szécsényben 20 cm-t apadt a Szentlélek patak

A tegnapihoz képest 20 cm-t apadt a Szentlélek patak mondta kérdésünkre Bartusné Dr. Sebestyén Erzsébet Szécsény város jegyzője. Tegnap 3000 homokzsákot raktak fel a vízügyi hatóság emberei, illetve a város önkéntesei és a városgazdálkodás munkatársai. A tegnap átszakadt zsiliprészből műveletlen földterületre folyt a víz, kár nem keletkezett.

 

árvíz05


A jegyző asszony elmondta, hogy ha az Ipoly nem duzzasztja vissza a patakot, nagy baj már nem lehet. Sajnos azonban az Ipoly szintje emelkedik és Szlovákia hegyeiből egyre több utánpótlás várható.

Az Ipoly 4 méter 11 centiméteren tetőzött Ipolytarnócon

Az Ipoly Ipolytarnócnál kilépett a medréből és házakat fogott körbe, 15 főt ki kellett telepíteni a Nógrád Megyei Katasztrófa Védelem munkatársainak.

A Mátraverebélyi víztározó és a Zagyva már a 21-es főutat is elérheti

árvíz03


A Mátraverebélyi víztározó teljesen elöntötte az árteret és nem sok kell, hogy a víz a 21-es főutat is elárassza. A Zagyva a házakat is veszélyezteti már, ott homokzsákokkal próbálják védeni az emberek a házaikat, kertjeiket.

árvíz02


Lezárták a Hatvan- Pásztó vasúti pályaszakaszt a Zagyva áradása miatt


A MÁV szóvivőjének tájékoztatása szerint a Hatvan- Pásztó vasúti pályát hétfőn 13 órától lezárták. Az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják.
Bot Ferenc elmondta, hogy a Zagyva áradása a miatt annyira feljött a vasúti hídra a víz, hogy mossa a pályát. Jelenleg zúzott kővel megrakott kocsik állnak a pályán, hogy megakadályozzák a híd károsodását.
A lezárás várhatóan május 25-én éjfélig tart.


Lakhatatlanná vált egy ház Mátramindszenten

Mátramindszent

A folyamatos esőzés következtében Mátramindszenten egy ház lakhatatlanná vált, amikor a tetőszerkezet beszakadt. A vályogfalak teljesen beáztak és szinte a szentlélek tartja még egybe a házat. A ház tulajdonosa egy 62 éves nő, akit most ideiglenesen a falubeliek fogadták be. A tulajdonosnak nincs pénze helyre hozatni a házat, így mivel a ház lakhatatlanná és életveszélyessé vált kérdéses a lakhatása, hajléktalanná vált.

Evakuálás Bátonyterenyén

árvíz9


A megyében a legkritikusabb helyzet Bátonyterenyén alakult ki a Maconkai víztározó miatt. A Bátonyterenyei Védelmi Bizottság éjszakába nyúló ülése után elrendelték a lakosság kiürítését, amely 150 embert érintett. A Nógrád Megyei Katasztrófa Védelem munkatársa a Nógrád24.hu-nak elmondta, hogy a kitelepítettek közül 39-en nem voltak hajlandóak elhagyni az otthonaikat. Így összesen 102-en regisztráltak a Kossuth Lajos Általános Iskolában kialakított szálláshelyen, de mindösszesen csak 18 maradtak az Iskolában, a többiek város más pontján élő rokonaiknál szálltak meg.

 

árvíz7


Hajnali 3 órakor Lavajné Dóka Éva, a város polgármestere engedélyezte a kitelepített embereknek a házaikba való visszatérést, mivel a szakemberek úgy vélték a helyzet az éjszaka folyamán rohamosan javult, így megszűnt az árvízhelyzet.


Negatív rekord a tűzoltóknál


Nógrád megyében a tegnapi nap és a mai nap folyamán összesen 82 szer riasztották a tűzoltókat ezzel a vonulási számmal megdőlt az eddigi negatív rekord. A lánglovagokat elsősorban kidőlt fákhoz, elázott pincékhez hívták a megyében.

 

 

2010-05-17

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite