2018. november 21., szerda - Olivér
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeA salgótarjáni December 8. tér történelmi emlékhellyé nyilvánítását kezdeményezik

A salgótarjáni December 8. tér történelmi emlékhellyé nyilvánítását kezdeményezik


Az egykori salgótarjáni sortüzek helyszíne, a December 8. tér történelmi emlékhellyé nyilvánítását kezdeményezi a város önkormányzata és a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) országos elnöksége - döntött egyhangú szavazással keddi ülésén a közgyűlés.

december8

A téren, amely jelenleg emlékpark, két sortűz dördült el 1956. december 8-án. Különböző források 46 és 131 közé teszik az áldozatok számát.

Fekete Zsolt (MSZP), Salgótarján polgármestere elmondta: közösen nyújtják be az indítványt a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottsághoz, a történelmi emlékhellyé nyilvánításról szóló döntést a kormány hozza meg a bizottság javaslata alapján.

A polgármester közölte: "közös feladatunk és felelősségünk biztosítani, hogy a jövő nemzedékek is megismerhessék történelmünk fontos emlékhelyeit; a December 8. tér emlékeztet Salgótarján történetének meghatározó eseményére, sorsfordító tragédiájára".

A December 8. téren jelenleg egy képzőművészeti alkotás és két emléktábla őrzi az 1956. december 8-ai salgótarjáni sortűz emlékét. 1992-ben állították Szabó Tamás szobrát, az áldozatok emlékművét: az emlékpark központi részén bronz férfialakkal szemben egy rusztikus andezitoszlop áll.

A sortűz - levéltári adatok alapján ismert - áldozatainak nevét megörökítő, mészkő alapon elhelyezett fekete gránit emléktáblát, Varga István alkotását 1996-ban állította az önkormányzat. Az 1956. december 8. emlékparkot jelölő névtáblát 2000-ben közösen készíttette el a Pofosz Nógrád megyei szervezete és az önkormányzat.

Salgótarjánban 1956. december 8-án mintegy négyezren tüntettek a Vásártéren (a későbbi December 8. téren) a letartóztatott forradalmárok kiszabadításáért, amikor karhatalmisták és szovjet katonák tüzet nyitottak a békés tömegre. A sortűznek levéltári források szerint 49 halálos áldozata és mintegy 80 sebesültje volt, a Pofosz 131-re teszi az áldozatok számát.

 

Forrás: MTI



2016-09-28

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite