2018. november 13., kedd - Szilvia
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeA salgótarjáni kórház felrobbantásával fenyegetőzött egy nő

A salgótarjáni kórház felrobbantásával fenyegetőzött egy nő


Elfogták a rendőrök azt a nőt, aki azzal fenyegetőzött, hogy a salgótarjáni Szent Lázár Kórházban bomba van. A bombával fenyegetőző nőt a rendőrök őrizetbe vették és közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás - értesült a Nórád24.hu.

ST Kórház


Nágel Tamás a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a rendőrség segélyhívó számára pénteken két alkalommal is érkezett hívás egy ismeretlentől, aki azt közölte a rendőrséggel, hogy bomba van a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, átvizsgálták a kórház épületét, bombát viszont nem találtak. A széleskörű nyomozásnak köszönhetően az éjszaka folyamán a Nógrád Megyei rendőrök elfogták azt a nőt, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A gyanúsítottat őrizetbe vették és közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

 

Forrás: NÓGRÁD24

Edvin Marton koncert

HIRDETÉS

2014-08-16

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite