2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
ItthonA SYMA csarnokban tartja országértékelőjét Gyurcsány

A SYMA csarnokban tartja országértékelőjét Gyurcsány


Gyurcsány FerencA budapesti SYMA csarnokban mond majd beszédet pénteken Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök. Gyurcsány a nagy befogadóképességű rendezvényközpontban arról fog beszélni, mit gondol az elmúlt nyolc évről. A SYMA csarnokban tartja pénteki rendezvényét a Magyar Demokratikus Charta, amelyen Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő mond majd értékelő beszédet - tudta meg kedden az MTI. Az MTI információi szerint a rendezvényen Gyurcsány mellett Vitányi Iván és Bauer Tamás is felszólalnak majd. A rendezvényre a szervezők készítenek CD-t is, amelyen megtalálható lesz a 2006-os Orbán-Gyurcsány vita, valamint az őszödi beszéd teljes hanganyaga.

A Magyar Demokratikus Charta felkérésére Gyurcsány Magyarországról, az elmúlt évekről és a tennivalókról beszél majd március 19-én. A rendezvényt azért időzítették március 19-re, mert 1944-ben ezen a napon lépték át a német csapatok Magyarország határát.

Gyurcsány az elmúlt hónapokban szinte mindig zárt pártfórumokon beszélt, nyilvános eseményen hosszú ideje nem szólalt fel. A korábbi kormányfő az MTI-nek múlt héten adott interjújában azt mondta: "Azt hallom, hogy a riválisaink Gyurcsány-korszaknak tekintik az utóbbi nyolc évet. Ha ők ekként nevezik, akkor miért csodálkoznak, ha vannak, akik tőlem szeretnék hallani, hogy mit gondolok erről az időszakról".

Gyurcsány szerint "bugyutaság" arról beszélni, hogy a március 19-i beszéde "országértékelő" lesz-e. "Ez egy beszéd lesz, tisztességes, egyenes mondatokkal, szenzáció nélkül. Olyan lesz, amilyennek megismertek: nem fogom elrejteni sem a véleményemet, sem a szenvedélyemet" - mondta.

A korábbi miniszterelnök azt állította: mindig egy nyugatos polgári kultúrájú Magyarországban gondolkodott. "Ennek álma, víziója vezetett. Arról fogok beszélni, hogy hol sikerült közelebb lépni ehhez az álomhoz, hogy miért vagyok büszke Magyarországra, arra, amit elértünk, de szólok majd a kudarcokról is. Ez így természetes nekem" - mondta.

2010-03-16

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite