2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
ItthonAz LMP nemmel szavaz a személyszállítási törvényre

Az LMP nemmel szavaz a személyszállítási törvényre


Az LMP nemmel fog szavazni a személyszállítási törvényre - jelentette be a frakció döntését hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján a párt szóvivője. Heltai László azt mondta, hogy a jogszabály jó keretet nyújthatna a közösségi közlekedés megújítására, de a javaslatban számos hibát találtak, ezért azt nem tudják támogatni.

 

LMP01

Kiemelte, hogy egy ilyen törvény évtizedekre előre meghatározhatja a közösségi közlekedés jövőjét, az LMP szerint viszont nem lehet annyira "hanyagul és vázlatosan" kezelni a szabályozást, mint ahogy azt a javasolt jogszabály tenné. Példaként említette, hogy a finanszírozás nincs részletesen kidolgozva, ugyanis azt egy kormányrendelet hatáskörébe utalnák. Közölte, hogy az LMP több mint ötven pontos módosítóindítvány-csomagot nyújtott be, de ezt a kormány elutasította.

A javaslat hiányosságai lehetővé teszik a kormány által más csatornán elkezdett "vasútrombolás" befejezését - jelentette ki a szóvivő, aki leszögezte, hogy az LMP ellenzi a négyszáz vasúti járat megszüntetését.

Heltai László Fónagy János korábbi kijelentéseit idézte, amikor a fejlesztési tárca államtitkára - még ellenzéki képviselőként - azt mondta, hogy a Bajnai-kormány vasútreform címén elsősorban leépítésekben, megszüntetésekben és a költségvetési források megvonásában gondolkozik. Az LMP meglátása szerint a helyzet pontosan ugyanaz, mint az előző kabinet idején, ezért Fónagy Jánosnak, ha következetes lenne, pontosan ugyanazt kellene képviselnie - közölte a szóvivő. Hozzátette, a vasútnak annyira magasak a fix költségei, hogy nem lehet valódi megtakarítást elérni a járatok megszüntetésével.

Forrás: MTI/ HÍR PORT24

 

2012-04-23

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite