2018. szeptember 22., szombat - Móric
Keresés a tartalomban
ItthonAugusztusban indulhat a Fidesz-kampány

Augusztusban indulhat a Fidesz-kampány


Csak ott indul új jelölt, ahol az akkor Fidesz által támogatott, nyertes városvezető időközben szembekerült a pártjával - állítja a Magyar Hírlap. Augusztus közepén indíthatja a Fidesz önkormányzati kampányát - tudta meg a Magyar Hírlap.


Mint ismert, a választások október 3-án lesznek. A 2006-os helyi megméretésekhez képest nem kell számítani nagy változtatásokra a polgármesteri indulók között. Csak ott indul új jelölt, ahol az akkor Fidesz által támogatott, nyertes városvezető időközben szembekerült a pártjával - írja a lap.


Egyébként a helyi szervezeteknek az országos választmány döntése szerint július 10-ig kell eldönteniük, kit indítanak polgármester- és képviselőjelöltnek.


Pécsett Páva Zsolt, Hódmezővásárhelyen Lázár János, Székesfehérvárott Cser-Palkovics András, Békéscsabán Vantara Gyula, Kaposváron Szita Károly indulhat. Az újság úgy tudja: Nagykanizsán várhatóan Cseresnyés Péter, míg Szegeden B. Nagy László lehet az aspiráns a településvezetői posztra.


Budapesten, a IX. kerületben Bácskai Jánost, a VI.-ban Wertán Zsoltot, a VII.-ben Vattamány Zsoltot, míg a XV.-ben László Tamást indíthatja a kormányzó párt. Zuglóban Papcsák Ferenc a legesélyesebb jelölt.
A Hírlap szerint biztosra vehető, hogy Újpesten sem a Fidesz, sem a KDNP nem támogatja majd a mostani polgármestert, Derce Tamást.

 

Forrás: Magyar Hírlap/Nógrád24.hu

2010-06-11

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite