2018. november 20., kedd - Jolán
Keresés a tartalomban
ItthonAutóval menekülő „őrültet” fogtak el a rendőrök

Autóval menekülő „őrültet" fogtak el a rendőrök Gárdonyban


Autóval menekülő pszichiátriai beteget fogtak el a rendőrök szombaton Gárdonyban - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Rendőr autó002

R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint a mentők a 30 éves férfi velencefürdői lakásához mentek, hogy a Fejér Megyei Szent György Kórházba szállítsák gyógykezelésre. A férfi azonban bezárkózott a lakásba, ahol több rokona tartózkodott, s bántalmazta egyiküket, egy kilencéves gyereket, majd autóval elmenekült.

A mentők a rendőrség segítségét kérték. A férfi autójával Gárdonyban, egy bevásárlóközpont előtti lámpás kereszteződésnél állt a piros jelzésnél várakozó kocsisorban, amikor egy rendőr megpróbálta feltartóztatni. A beteg ellenállt, menekülni próbált, eközben az előtte álló gépkocsi hátuljának hajtott. A rendőr a további jogellenes cselekmények megelőzése érdekében beverte az autó szélvédőjét, majd a sofőrt kivették a kocsiból.

A férfit a mentők a székesfehérvári kórházba szállították, továbbá mintavételre előállították, annak megállapítására, hogy drogot vagy alkoholt fogyasztott-e.

A gárdonyi rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, hogy az eset során milyen bűncselekmények valósultak meg.

 

Forrás: MTI/ HÍR PORT24

 

 

2012-07-28

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite