2018. szeptember 18., kedd - Diána
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeAutóverseny, rallye, vasárnap, pihenés, avagy kell ez nekünk?

Autóverseny- rallye- vasárnap- pihenés -avagy kell ez nekünk?

 

salgó-gemer rallyVasárnap van. Pünkösd vasárnap. A szentlélek ünnepe. A kikapcsolódásnak, feltöltődésnek kellene, hogy helye legyen. Ehelyett bosszankodunk és dühösek vagyunk.
Elkezdődött a lakott területet is érintő autóverseny. Fullasztó büdös, tehát sem kint sem bent nyitott ablak mellett nem lehet lenni.


Kísérletet tettem egy vasárnap délelőtti sétára. Kisterenye belterületén az 50 km-es sebességkorlátozást bőven átlépve száguldott el mellettünk egy versenyautó. Aztán még egy és még egy és még egy. Persze ahogy én láttam, látta a 21-es főúton álló rendőr is. Semmi nem történt. Békeidőben már villogó szirénával menne utána. Az autóverseny honlapján olvasható, hogy kérik a versenyzőket a sebességhatár betartására. A KRESZ, az elsőbbségadás betartása, mintha nem vonatkozna ezen a napon a versenyautót vezetőkre. A honlapon olvasható hogy hol vannak a szervizpontok. Nem szerepel benne Kisterenye belterülete. Nem szerepel, hogy álló nap bőgnek a motorok nem kevés füstöt kibocsátva.


Minden tiszteletem azé, aki szereti ezt a műfajt. Vélhetően sokkal kevesebben vannak, mint akik itt élnek és szenvednek tőle. Azok kedvéért lehetne távol a lakóházaktól, távol a vasárnap pihenni vágyóktól és békésen közlekedőktől. Olvasva az autóversenyeken bekövetkezett baleseteket kifejezetten felelőtlennek tartom azt a személyt, aki erre az engedélyt kiadta. Amikor jól szervezett keretek között is a nézők közé csapódik az autó. Mire lehet számítani akkor, amikor az amúgy is szörnyű állapotban lévő 23-as főútvonalon együtt halad a mindennapos autóforgalom és a verseny? Döbbenetesnek tartom, hogy ezeket az egyszerű tényeket nem mérlegeli senki. Nem gondolom, hogy ez a kör oldaná meg Bátonyterenye idegenforgalmának problémáit, illetve az anyagi romlásból ez emelné ki.


Bízom benne, hogy ha már ennyi bosszúságot okoznak, akkor azok, akik ott vannak, jól érzik magukat. A versenyzők pedig elérik, amit kitűztek maguk elé. De kérem, tartsák be a szabályokat, és vigyázzanak a közlekedőkre, autósokra, gyalogosokra, babakocsit toló kismamákra.

Koós Rita
Főszerkesztő

Nógrád24.hu

 

2010-05-23

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite