2018. szeptember 25., kedd - Eufrozina
Keresés a tartalomban
Nógrád MegyeA vájárképzést készítik elő Bátonyterenyén

A vájárképzést készítik elő Bátonyterenyén


A vájárképzést készítik elő a Nógrád megyei Bátonyterenyén a Fáy András Szakképző Iskolában, a személyi és tárgyi feltételek adottak ehhez - tájékoztatta a tagintézmény vezetője kedden az MTI-t. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) salgótarjáni tankerületén azt közölték, hogy a kormány kedvező döntése esetén idén szeptemberben megkezdődhet a hároméves képzés.

fayandras


Pál István, a bátonyterenyei Fáy András Szakképző Iskola tagintézmény-vezetője elmondta: a kormány által is szorgalmazott vájárképzést a tervek szerint hat megyében indítanák el.


A Nógrád megyei iskolában a 9. évfolyamon 24 tanulóval kezdenék az oktatást, ehhez megvannak az oktatók, a tananyag, valamint a lakatos, hegesztő és asztalos tanműhelyek. Az iskolának 64 férőhelyes kollégiuma van, így a megyén kívülről is tud fogadni diákokat.


A harmadik évben már tanbányában kell tanulni a gyakorlatot, ehhez egy bánya megnyitására van szükség, amiről viszont még nincs döntés.


Mélyművelést is tanulnának, és a harmadik év végén vájár szakmunkás bizonyítványt kapnának a végzett tanulók, ezzel érc- és kőbányában is el lehet helyezkedni - mondta a tagintézmény-vezető.


Zsolnai Béla, a Klik salgótarjáni tankerületének szakképzési osztályvezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tervezett képzés az előkészítő szakasz végén tart, de egyelőre feltételes módban kell beszélni a vájárképzésről.


Nógrádban szeretnék, ha a képzés már szeptemberben elindulna, ehhez kormánydöntés kell - tette hozzá.
A felmérések szerint lenne elegendő jelentkező a képzésre. Az osztályvezető hozzátette, Nógrád megyében jelenleg nincs működő bánya, de több bánya is megnyitható lenne, ha a vállalkozók úgy látnák, hogy a szénnek van piaca.


A vájárképzés régen is univerzális volt, a bátonyterenyei tanterv szerint is sok területet ismernek meg a tanulók, és a példa is azt mutatja, hogy a bányák bezárása után mindenki talált magának munkahelyet, aki dolgozni akart, mert széles körű ismereteik voltak - mondta Zsolnai Béla.


A bátonyterenyei Fáy iskolában 1951-től 1989-ig 1399 vájár tett szakmunkásvizsgát, 796 felnőtt is végzett vájárként.


Nógrád megyében 1848 óta zajlott iparszerű szénbányászat. Az 1960-as évek első felében még 36 kisebb-nagyobb bánya termelt. 1963-ban 14 ezres létszámmal 3,6 millió tonna szenet termeltek ki, de a következő évtizedekben a termelési költségek és a kőolaj beszerzési ára miatt sorra szüntették meg az üzemeket. 1992 tavaszán zárták be az utolsó hagyományos mélyművelésű bányaüzemet, Ménkes bányát.

Forrás:MTI/NÓGRÁD24

 

2014-06-10

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite