2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
Üzleti negyedAz elemzők szerint nem lesz egyhamar IMF-megállapodás

Az elemzők szerint nem lesz egyhamar IMF-megállapodás


A Bloomberg hírügynökség felmérésébe bevont 12 közgazdász közül csupán négy számít arra, hogy már idén októberben megszületik a hitelmegállapodás a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között, míg hat szerint csak az év végén, további két szakember szerint pedig jövőre írják alá az egyezményt.

IMF


A Bloomberg hírügynökség honlapján közzétett keddi cikkében ugyanakkor - a közgazdászok körében végzett kutatásra hivatkozva - kiemeli: a kormánynak valószínűleg nem sikerül október végéig megállapodnia az IMF-fel. A megkérdezett közgazdászok szerint az IMF és az Európai Unió illetékesei azokra a kormányzati lépésekre fókuszálnak majd a tárgyalások során, amelyek az első negyedéves gazdasági visszaesést, tavaly év végén pedig Magyarország leminősítését okozták.


A cikkben idézik Juri Krent, az IdeaGlobal londoni közgazdászát, aki szerint Orbán Viktort jobban érdekli a belpolitika, mint a befektetők. Szerinte december előtt nem is várható megállapodás - hacsak a piaci feltételek nem romlanak jelentősen, és emiatt nincs szükség gyors megállapodásra - a miniszterelnök a Fidesz népszerűségének csökkenése és a választások közeledése miatt.


Budapesten kedden délelőtt kezdődtek meg az egyeztetések a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között. Az IMF részéről Thanos Arvanitis misszióvezető a delegáció vezetője, magyar részről Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a főtárgyaló.


Varga Mihály július elején azt mondta, legkésőbb október végéig megszülethet a megállapodás.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2012-07-17

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite