2018. szeptember 20., csütörtök - Friderika
Keresés a tartalomban
Üzleti negyedAz euró 286 forint fölött is járt - román alkotmánybírósági döntés áll a háttérben

Az euró 286 forint fölött is járt - román alkotmánybírósági döntés áll a háttérben


A közép-kelet-európai valuták - köztük a forint - jelentősen gyengültek pénteken délelőtt amiatt, hogy Romániában az Alkotmánybíróság részben alkotmányellenesnek nyilvánította a bukaresti kormány és a parlament által elfogadott megszorító intézkedéscsomagot, az euró rövid idő alatt 286 forint fölé is erősödött.


Délre kissé csillapodtak a kedélyek, az eurót 285,20 forinton jegyezték, miközben fél tízkor még 283,65 forinton kereskedtek vele a bankközi piacon a reggeli 282,89 és a csütörtök esti 283,30 forint után.
A gyengülés oka, hogy az alkotmánybírósági döntés veszélyeztetheti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által Romániának biztosított következő hitelrészlet lehívását.


A megszorító csomag magába foglalják a bérek 25 százalékos csökkentését és a nyugdíjak 15 százalékos lefaragását is, beszámolók szerint az Alkotmánybíróság - amely későbbre ígért hivatalos tájékoztatást - a nyugdíjjal kapcsolatos tervezett intézkedéseket kifogásolta.


A dollár 233 forintra erősödött, a svájci frank újabb éves csúcsra, 211,53 forintra drágult.

 


Forrás: MTI/portfolio.hu/HÍR PORT24

2010-06-25

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite