2018. szeptember 19., szerda - Vilhelmina
Keresés a tartalomban
BulvárAz idén ismét lesz magyar indulója az Eurovíziós Dalfesztiválnak

Az idén ismét lesz magyar indulója az Eurovíziós Dalfesztiválnak


Eurovíziós Dalfesztivál 2011Idén ismét lesz magyar induló az Eurovíziós Dalfesztiválon: a versenyt 43 ország képviselőinek részvételével májusban rendezik Düsseldorfban; a magyar dalt és előadóját szerdán mutatják be Budapesten.


Tavaly Oslóban csupán 39 ország vett részt a zenei megmérettetésben. Magyarország egy év kihagyás után indul, Olaszország 1997 óta versenyez először, Ausztria is hosszú kihagyás után indít újra versenyzőt a fesztiválon. Az elődöntőket május 10-én és 12-én, a döntőt 14-én rendezik a német városban. Az idei, 56. Eurovíziós Dalfesztivált azért rendezheti Németország és az NDR német közszolgálati televízió, mert tavaly Lena Meyer-Landrut győzött Satellite című dalával.

A Magyar Televízió (MTV) tavaly anyagi okok miatt mondott le az oslói Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételről, valamint a közvetítés jogáról. A magyar induló nélküli versenyt végül a Duna Televízió közvetítette. 2009-ben - miután két énekes is visszamondta különböző okok miatt a jelöltséget - Ádok Zoltán képviselte Magyarországot Tánclépés című dalával, ám nem jutott a döntőbe.


Az Eurovíziós Dalfesztiválon magyar zenész először 1994-ben vett részt: Bayer Friderika Dublinban negyedik lett. 1999 és 2004 között nem volt magyar induló, Magyarország 2005-ben a NOX nevezésével "tért vissza" a versenybe. 2006-ban ismét magyar résztvevő nélkül zajlott a megmérettetés, 2007-ben Rúzsa Magdi a 9. helyen végzett. 2008-ban - vitatott körülmények között - nemzeti döntő keretében Csézy kapott lehetőséget a részvételre.


Az első Eurovíziós Dalfesztivált 1956-ban rendezték hét ország részvételével a svájci Luganóban. A versenyt a közszolgálati televíziókat tömörítő EBU (Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége) szervezi. A győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és az egykor svájci színekben induló, kanadai Celine Dion.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

 

2011-03-08

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite