2018. november 15., csütörtök - Albert, Lipót
Keresés a tartalomban
ItthonAz LMP fideszeseket is vár a szerdai tüntetésre

Az LMP fideszeseket is vár a szerdai tüntetésre


LMP01A holnapi demonstráció Tordai Bence szerint nem pártrendezvény ezért mindenkit várnak az Alkotmánybíróság épülete elé.


Az LMP szocialistákat, zöldeket és fideszeseket is vár szerdai, az Alkotmánybíróság épülete elé szervezett demonstrációjára - mondta keddi, a Parlament épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján a párt választmányi szóvivője.

Tordai Bence úgy fogalmazott, nem hiszi, hogy a szavazók 53 százaléka, akik a Fideszre adták a voksukat azt mondta volna, hogy "bontsátok le a jogállamot, sőt Orbán Viktor éppen azt ígérte, hogy megerősítik a jogállamot és visszaadják a tekintélyét".

A választmányi szóvivő közölte, hogy éppen ezért demonstrációjuk nem pártrendezvény, hanem egy minden demokrata által támogatható megmozdulás. Szerinte ezt a széles ideológiai spektrumot mutatja, hogy a demonstráción az LMP politikusain kívül felszólal Kőszeg Ferenc, Elek István és Szalai Erzsébet is.

Szavai szerint a három meghívott felszólaló különböző kiterjedt tudásközösségeket jelenít meg. Kőszeg Ferencet emberijogvédőként, Elek Istvánt ökoszociális-konzervatívként, Szalai Erzsébetet pedig a baloldali rendszerkritika kiemelkedő alakjaként jellemezte.

Hozzátette, hogy parlamenten kívüli pártok és civil szervezetek is jelezték, hogy részt akarnak venni az eseményen.

A párt azt követően hirdette meg a megmozdulást, miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót, majd a Fidesz parlamenti frakcióvezetője bejelentette: kezdeményezi, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság hatásköréből.

Kérdésre válaszolva Tordai Bence azt mondta, a hétvége előtt még "voltak hiú remények", hogy megváltozik a kormányoldal szándéka, de "a KDNP pálfordulása és Orbán Viktor kemény kiállása" egyértelművé tették, hogy a módosítást el fogják fogadni.

Kijelentette, hogy demonstrációjukkal az alkotmánymódosítást ellenzők véleményét szeretnék megjeleníteni. Szerinte ha Orbán Viktor komolyan gondolja a nemzeti együttműködés rendszerét, akkor ebből értenie kellene és vissza kellene vonni ezt a javaslatot.


Forrás: MTI/HÍR PORT24

2010-11-02

Nógrád 24 hírportál
A Nógrád24.hu kiadója a MEDIA TODAY KFT. © Minden jog fenntartva. |
Impresszum | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Etikai kódex | Hírarchívum | RSS | Oldaltérkép
Weboldal készítés: DreamSite